közlekedésbiztonság

Közlekedésbiztonság: Táblák között két keréken

2014.09.26.

Alapvető közlekedési szabályokkal ismerkedtek a kisgyermekek az egyik békéscsabai óvodában.

A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság az Európai Mobilitási Hét jegyében kerékpáros ügyességi pályát állított fel Békéscsabán, a Szlovák Általános Iskola, Óvoda, Gimnázium és Kollégium udvarán. A 2014. szeptember 23-án 10 óra és 12 óra között megrendezett programon óvodapedagógusok és a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója magyarázták el a legalapvetőbb szabályokat a kicsiknek.

Bemutatták a zebrát jelölő táblát, a megállásra, illetve elsőbbségadásra kötelező jelzéseket. Ezt követően a gyermekek a számukra kialakított pályán gyakorolhatták, mit kell tenniük, ha útkereszteződéshez érnek. Az óvodások lábbal hajtott kerékpárokkal és futóbiciklikkel is kipróbálhatták ügyességüket. Fontos, hogy a gyermekek az óvodai foglalkozásokat követően a családban is jó példát lássanak. Ezért a rendőrség kéri a szülőket, hogy minden esetben legyenek körültekintőek. Közlekedjenek szabályosan, tegyenek meg mindent gyermekeik biztonságáért!

A sajátjuk mellett a kicsik kerékpárját is szereljék fel a láthatóságot elősegítő lámpákkal, prizmákkal. Ha kerékpározni indulnak, vigyenek magukkal láthatósági mellényt és lehetőség szerint rendszeresen ismételjék át a közúti közlekedés legfontosabb szabályait.

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....