Fővárosi közlekedés

Közlekedési újítás: vizsgáznak az iskolautcák

2025.09.09.

Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program. A cél az, hogy biztonságosabb legyen az intézmények közvetlen környezete. A kezdeményezés több mint közlekedésbiztonsági intézkedés.

Fotó: BKK

A BKK 2023-ban indította el a Sulizóna programot, amelynek célja, hogy a budapesti iskolák környezetében biztonságosabbá váljon a közlekedés, különösen a reggeli csúcsidőszakban. A program részeként most két helyszínen indul el az Iskolautcák próbaidőszaka, amely során a gyerekek nyugodtabb, biztonságosabb és egészségesebb környezetben érkezhetnek az intézményekbe.

Az iskolautcák – a nemzetközi gyakorlat és példák alapján –különböző formákban valósulhatnak meg: lehetnek állandóan lezárt, akár átalakított közterületek, vagy csak meghatározott időszakokra – például reggel vagy délután – forgalom elől elzárt útszakaszok, attól függően, hogy az adott utca milyen szerepet tölt be a közúthálózatban és milyen lehetőségek kínálkoznak a környezet biztonságosabbá tételére. Egy iskolautca nemcsak a közlekedésbiztonságot szolgálja, hanem arra is lehetőséget teremt, hogy a közösség újra birtokba vegye a területet.

A BKK 2025 szeptemberében két budapesti iskolában indítja el az iskolautca próbaidőszakát:

  • Gregor József Általános Iskola (XVII. kerület): Szeptember 8. és 19. között, hétköznapokon reggel 7:00 és 8:30 között lesz iskolautca. Ebben az időszakban megváltozik a forgalmi rend, az autós forgalmat korlátozzák a XII. utcában, hogy a gyerekek biztonságban érkezzenek az iskolába.
  • Heltai Gáspár Általános Iskola (XIV. kerület): Szeptember 15. és 26. között két hétre állandó iskolautcát alakítanak ki a Padlizsán utcában. Ez azt jelenti, hogy a próbaidőszak alatt az autók nem hajthatnak be és ki az iskola bejáratánál lévő útszakaszra, parkolni ebben az időszakban nem lehetséges.

Mindkét helyszínen a projekt célja, hogy a próbaidőszak tapasztalatai alapján hosszú távon is fenntartható megoldás szülessen, amelyet a kerület, az iskola és a szülői közösség közösen támogat, illetve aktívan részt vesznek annak mindennapi fenntartásában is.

Az iskolautcák kapcsán Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője elmondta: „A próbaidőszak célja nem csupán a tesztelés, hanem a hosszú távú fenntartás előkészítése. A cél az, hogy tesztidőszak után az iskolák akár a szülők, akár az önkormányzat segítségével hosszú távon is fenntarthassa a rendszert. Ennek érdekében kérdőíves felmérést küldünk ki az iskolák közösségeinek. A cél, hogy a visszajelzések alapján értékelni tudjuk a próbaidőszakot, és szükség esetén az igényekhez és észrevételekhez igazítsuk az iskolautca kialakítását. A projekt sikerének kulcsa a közösségi részvétel: a szülők, pedagógusok és a gyerekek véleménye alapján alakulhat ki a hosszú távú együttműködés.”

Fotó: BKK

A fővárosi iskolautcák egyik első példája az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium épülete előtt kialakított szakasz, amelyet a Józsefvárosi Önkormányzat és a RÉV8 a tanév elejére valósított meg. Az intézmény bejáratánál lévő területre padokat, növényeket helyeztek ki, de a székek és az asztalok arra is lehetőséget adnak, hogy egy-egy órát ne a tanteremben tartsanak meg. Ezen kívül a Trefort iskolautca határait egy izgalmas aszfaltfestéssel jelölték ki, aminek kivitelezésébe a diákokat is bevonták. Zászlókat feszítettek ki az utca felett, ami szintén segíti az új köztér lehatárolását. A tervezés során a RÉV8 és a Trefort gimnáziummal közösen alakította ki az új köztér végleges arculatát.

Az új kialakításnak köszönhetően egy igazi közösségi tér jött létre a Trefort bejárata előtt, ami mind a gimnázium tanulói és pedagógusai, mind a szülők, vagy az ott lakók kényelmét és komfortját szolgálja a majd jövőben. A VIII. kerületi projekt megvalósítását a BKK, mint stratégiai közútkezelő támogatta, és a Józsefvárosi Önkormányzat finanszírozta.

Az iskolautcák nemcsak a gyermekek biztonságát szolgálják, hanem hozzájárulnak egy élhetőbb, zöldebb főváros kialakításához. A BKK célja, hogy a projekt hosszú távon is fenntartható legyen, és más budapesti kerületek és intézmények is csatlakozzanak az Iskolautca-programhoz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....
2026.02.04
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a....
2026.02.04
Az AUDI E5 Sportback ma elnyerte a 2026. évi „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről az iparági....
2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....