Közlekedi a család 2014

Közlekedik a család 2014 – Debreceni elődöntő

2014.06.03.

A Nagymacsról érkező Kovács család nyerte a Hajdú-Bihar Megyei selejtezőt. Nyereményük egy 30 ezer forintos vásárlási utalvány, és persze a lehetőség, hogy szeptember 13-án Zsámbékon képviseljék a megyét és megnyerjék a Skoda Rapid Spaceback-et.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Katona Orsolya

A helyi gyermeknapi programoknak mindösszesen 4 család tudott hátat fordítani, ők viszont lelkesen és felkészülten vágtak bele a Megyei RFK Baleset-megelőzési Bizottsága által kijelölt feladatok végrehajtásába. A KRESZ-és műveltségi tesztek kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi állomásokon mérték össze tudásukat a résztvevő családok tagjai. A jogosítvánnyal rendelkező szülőknek pedig egy városi forgalmi-vizsga útvonalát is teljesíteni kellett, természetesen az ilyenkor megszokott gépjárművezetési-oktató felügyelete alatt és az éles vizsgán használt pontozással kiértékelve mindent. Az oktató szerint durva hibát senki nem követett el, azonban a megszokásból vezetés dominanciája miatt jóval több hibapontot gyűjtöttek a volán mögött ülők.

Képre kattintva galéria nyílik

Az Autó Full Kft. területén megrendezett megyei forduló programját színesítette a helyszínen kiállított motorkerékpár szimulátort is, mellyel a valós közlekedésben nem várt helyzeteket kellett megoldani. Az ehhez tartozó oktatóprogram segítségével egy komplex felkészítést kínáltak a szervezők az esetleges veszélyhelyzetekre.

A vetélkedőn részt vevő valamennyi család ajándékcsomagot vehetett át a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságától. A végeredmény pedig a következőképp alakult: Harmadik helyezett lett a hajdúböszörményi Patkó család, akik egy 15 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek. Második helyezett lett a debreceni Szöllősi család, ők egy 20 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek. Első helyezett a Kovács család lett, akik egy 30 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek és az országos döntőn való részvételi jogot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....