közlekedésbiztonság

„Közlekedik a család” - hétvégén Debrecenben

2016.05.28.

Az országos közlekedésbiztonsági vetélkedő fődíja egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi - írja a police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében 2016. május 29-én 9 és 16 óra között Debrecenben, a Baltazár Dezső téren a városi gyermeknapi rendezvényekhez kapcsolódóan rendezi meg az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” vetélkedősorozat megyei elődöntőjét.

A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6 és 17 év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok elméleti, vezetéstechnikai, kerékpáros ügyességi vetélkedőn, elsősegélynyújtásban és más játékos feladatokban mérhetik össze tudásukat. A vetélkedősorozat célja, hogy a lakosság figyelmét minél szélesebb körben felhívjuk a körültekintő, megfontolt közlekedésre és a család közösségnevelő erejére.

A közlekedésbiztonsági feladatokból álló megyei versenyek végén egy-egy család juthat az országos döntőbe. A nyereményjáték fődíja az Autós Nagykoalíció támogatásával egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi; ezen kívül minden, az országos döntőbe jutott család értékes nyereménytárgyakban részesül.

Az országos döntőt 2016. június 18-án és 19-én Budapesten rendezik. Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton a www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy a területi verseny helyszínén személyesen. A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a fenti honlapon olvashatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....