Toyota Supra

Közúti versenyautót építettek az új Toyota GR Suprából

2019.02.19.

A Supra ötödik generációját a Toyota gyári motorsportrészlege fejlesztette már a kezdetek óta. Az elkészült közúti kupét most egy másik hivatalos versenyosztály vette kezelésébe; az eredmény tudományos és esztétikai szempontból egyaránt kiemelkedő.

A Gazoo Racing a Toyota hivatalos motorsportágazataként egyben a márka közúti sportmodelljeinek fejlesztéséért is felelős. A többlépcsős gyári tuningprogram kidolgozása során a WRC rali-világbajnokságban, illetve a WEC hosszú távú világbajnokságban szerzett tapasztalatokat is széles körben felhasználták; szakértelmük és elhivatottságuk legfrissebb csúcspontja az a Toyota GR Supra kupé, amely 2019 első napjaiban ünnepelte világpremierjét.

Kézenfekvő lett volna, hogy a Suprából a Gazoo Racing építsen még ütőképesebb utcai sportautót, ezt a kihívást azonban a Toyota egy másik leányvállalata, az elsősorban észak-amerikai versenyprogramjairól, illetve japán belpiacos teljesítménynövelő csomagjairól ismert Toyota Racing Development (TRD) vállalta fel. A végeredményt elnézve nem hoztak rossz döntést a modellprogram felelős vezetői. A Toyota GR Supra Performance Line tanulmány február második hétvégéjén az Oszakai Autókiállításon került reflektorfénybe. A csomag sem motor-, sem futóműtuningot nem tartalmaz, az aerodinamikai fejlesztések azonban a legmagasabb színvonalúak, összhangban azzal az alapigazsággal, hogy a gyorsaság elsősorban nem teljesítmény, hanem stabilitás és kiegyensúlyozottság kérdése.

Ez utóbbi égisze alatt az összes kiegészítő karosszériaelem festetlen szénszálas kompozitból készült, így felszerelésük minimális mértékben befolyásolja az autó tömegét, illetve súlyeloszlását. A leszorítóerőt három részből álló elülső kötény, valamint a csomagtér peremére illesztett, méretes légterelő fokozza – utóbbinál szerencsére elvetették az otromba, magasba emelkedő szárny gondolatát, és a Supra organikus vonalaiba simuló, harmonikus megoldás mellett döntöttek.

Jóval izgalmasabbak ezeknél a küszöbtoldat két végpontján, valamint a hátsó lökhárító sarkánál kialakított, függőleges vezérsíkok: ezek az egyenesfutást, illetve az ívmeneti stabilitást hivatottak javítani, semlegesítve azokat a perdületi erőket, amelyek eltéríthetnék az autót a hossztengelye által kijelölt irányból. Az aerodinamikai kiegészítők sorában ezeknél is különlegesebb az ajtópanelre illesztett karbonbetét, amely az oldalfal mentén ébredő, fékező hatású légörvényeket hivatott elsimítani, így gyorsabbá és csendesebbé téve az autót.

A nyers karbon idomok és a matt ezüst fényezés párosa erőteljesen ipari hatást kelt, hangsúlyozva a Toyota GR Supra Performance Line mechanikus tökéletességét. A képet 19 colos, kovácsolt alumínium keréktárcsák teszik teljessé. Ezek speciális küllőszerkezete könnyű, mégis rendkívül szilárd konstrukciót eredményez, a küllők egészen a perem széléig nyúlnak, így optikailag még nagyobbnak hat a keréktárcsa.

Egyelőre hangsúlyozottan koncepcióként tálalta alkotását a TRD, ám nincs kétségünk afelől, hogy megfelelő érdeklődés esetén – leginkább limitált példányszámú, exkluzív termékként – megvalósul az aerodinamikai csomag gyártása. Ezt követően pedig már tényleg nem marad más hátra, mint egy teljesítménynövelő készlet elkészítése.

Fotók: www.trdparts.jp

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....