kreszprofesszor

Kreszprofesszor: Előzés a Bécsi úton

2016.12.26.

Óbudán, a felújított Bécsi út az amfiteátrumtól a Margit hídig kétszer egy sávos, de ezeken a sávokon közlekedik a villamos is. A megállóknál záróvonal van a sávok között, másutt többnyire szaggatott vonal. Azt kérdezném, hogy személyautót előzhetek a szembejövő sávban, a villamossínen? Természetesen csak akkor, ha szemből nem jön senki.

A nehezebb kérdés, hogy villamost előzhetek-e?

Válaszát köszönve tisztelettel: B.J.

 

AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR

A villamospályán történő közlekedés szabályait a KRESZ konkrétan szabályozza.


Általában a síneken történő haladás alapfeltétele, hogy az esetlegesen érkező villamost ne zavarjuk, azaz még fékezésre se kényszerítsük.

Van azonban két olyan eset, amikor a villamospályára nem hajthatunk rá az autónkkal, akkor sem, ha előznénk, de akkor sem ha például a balra besorolás miatt hajtanánk rá.


Az egyik eset az, amikor az úttesten eleve már van két forgalmi sáv, és a villamos sínre nem vezetik rá a járművek forgalmát. Ilyenkor a pálya kizárólagosan a villamosé.

A másik esetet a KRESZ így fogalmazza meg:

"Ahol a villamosvágányok az úttest közepén egymás mellett vannak az ellentétes irányú villamosforgalom részére szolgáló villamosvágányra, a bekanyarodás és a megfordulás esetét kivéve, ráhajtani nem szabad."

Azaz a szemből érkező villamospálya tabu, arra egyéb jármű hosszanti haladás érdekében nem hajthat rá.

Tehát így a villamost megelőzni sem szabad ilyen helyen!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....