elemzések

Krízisben is fejlődni? Igen, lehetséges

2020.07.06.

A Pappas Auto Magyarország Kft. útját megalapítása 30. évében töretlen fejlődés kíséri. A vállalat éves forgalom tekintetében átlépte a száz milliárd forintot. A közeljövő célja az évente értékesített tízezer jármű és a Magyarország legnagyobb márkakereskedése cím. 

Mivel a Pappas Auto márkaportfóliója tekintetében immár négy éve elérte a kívánt palettát, húzómárkájának, a Mercedes-Benznek pedig teljes kínálatát lefedi, minden feltétel adott ahhoz, hogy a kitűzött tervek megvalósulhassanak. A 2020-as évben a vállalat fókuszpontjai egyértelműek: elektromobilitás, rugalmas ügyfél- és szervizszolgáltatás – melyet a koronavírus okozta világjárvány új, eddig sosem tapasztalt kihívással befolyásol.

Pais József ügyvezető igazgató

A 2020-as év első hónapjaiban a Pappas Auto teljes figyelmét az elektromobilitás piacára helyezhette, komplex kérdésekre is választ keresve, melyek az alternatív hajtású járművek kínálatának optimalizálása, az önvezetőség előkészítése és az autó tulajdonlás sztenderdjének felülírása. Bár még a gyártók és a piac sem adnak erre kész megoldásokat, a vállalat vezetősége már a megvalósítás érdekében tesz konkrét lépéseket.

A tisztán elektromos, hybrid vagy plug-in hybrid modellek a Pappas Auto teljes márkakínálatában megtalálhatók. A meghatározó piaci tendencia, hogy az elektromobilitás tekintetében nem csupán az e-autó értékesítés a mindennapos teendő, hanem a vevők teljes vezetéssel kapcsolatos attitűdjének átalakítása is. A Pappas Auto valamennyi ügyfele, aki elektromos gépjárművet vásárol, egyben teljes háttértámogatásban is részesül. A termékszakértők új szokásrendszert és technikai megoldásokat kínálnak, az állami támogatás pedig kifejezetten ösztönzi a kis kategóriás e-járművek értékesítését.

A változás napjainkban zajlik, a jövő elkezdődött. Ennek egyértelmű jele, hogy a car sharing ágazatában mostanra robbanásszerű fejlődés mutatkozott. Mivel ez a megoldás egyértelmű és megkerülhetetlen kategóriája a városi közlekedésnek, a Pappas Auto nagy erőkkel támogatja azon vállalkozásokat, melyek portfóliójában a vállalat által kínált márkák - így a Mercedes-Benz és Kia - jelen lehetnek. A MOL Limo szolgáltatása folyamatosan fejlődik, többek között a Pappas Auto beszerzésnek köszönhetően jelentősen bővült a flottája és kiszolgálási területe is.

2020 második negyedévében a Pappas Auto új és rendkívüli intézkedéseket hozott a koronavírus terjedésének következtében, ügyfelei és dolgozói egészségének megóvása érdekében. Így mind a bemutatótermekben, mind a márkaszervizekben határozott és szigorú előírások kerültek bevezetésre. Az egészségügyi vészhelyzet ideje alatt az irodai dolgozók 90 százaléka home office-ban végezte munkáját, a szervizben dolgozó alkalmazottak védőfelszerelést kaptak. Több védelmi vonal került kidolgozásra, mind az ügyfelek mind a dolgozók felé. A vészhelyzet alatt a Pappas Auto a társadalmi felelősségvállalásra is nagy hangsúlyt fektetett, folyamatosan keresve a lehetőségét annak, hogyan állíthatja a közösség szolgálatába járműparkját. Budapesten a Kiosk Angyal élelmezési programjának, Baranya megyében három önkormányzat munkájának támogatása valósult meg.

A világjárvány ugyanakkor felgyorsított néhány különleges és jövőbe mutató megoldást: tágultak az ügyfélszolgáltatás határai, egyértelmű fejlesztéseket hozva. Az adminisztrációs teendők 30 százalékkal csökkentek, a szerviz üzletágban 50 százalékkal nőtt az érintkezés nélküli kommunikáció.

Az ügyfelek kényelme és biztonsága érdekében elindult az eredetileg későbbre tervezett, a szervizelést megkönnyítő hozom-viszem szolgáltatás, mely azonnal nagy népszerűségnek örvendett. A kedvező fogadtatás oka az a win-win helyzet, melyben az ügyfél mobilitása megoldódik, a márkaszerviz munkabeosztása optimálissá válik. Márciusi és áprilisi hónapokban a szervizszolgáltatások java része ennek segítségével érintkezés nélkül zajlott. A szervizelt járművek ezen hónapokban mind beérkezéskor, mind átadáskor teljes fertőtlenítő eljáráson estek át, ezzel is fokozva a biztonságot, az ügyfelek legnagyobb megelégedésére. A Pappas Auto bemutatótermeiben videóhívásban történhetett az interaktív kommunikáció, akár autóátadáskor is. Az intézkedések eredménye a vállalat számára is meglepő: az ügyfelek rendkívül kedvezően fogadták a rugalmas megoldásokat és a pozitív visszajelzések azt bizonyítják, sokan a jövőben is szeretnék ügyeiket videóhívással, okostelefon segítségével végezni.

2020 második félévétől megkezdődnek a vállalat gerincfejlesztései a szerviz üzletágban. Az ügyféligények és világpiaci trendek változását figyelembe véve a szerviz munkafolyamatok sebessége, a csereautó szolgáltatás optimalizálása a Pappas Auto kiemelt célja. A zöld autók javítása és az autógyártásban zajló forradalom mind értékesítési, mind szerviz területen új megoldásokra sarkall. A használtautó üzletág erőteljes támogatást élvez az idei esztendőben, hiszen az ügyfelek nagyra értékelik, hogy korábbi gépkocsijuk ebben a kedvezőtlen világgazdasági helyzetben is versenyképes áron kerülhet beszámításra új autó vásárlásakor. A haszongépjárművek piacán pedig kiemelt szerepet kap a rendszeres és személyes kapcsolattartás, egyénre szabott üzleti megoldások feltérképezése, támogatva ezzel az ellátási lánc első sorában tevékenykedőket. A Pappas Auto ügyfélköre generációkon ível át mind a magán-, mind a vállalati szektor tekintetében: az egy-két évtizedes ügyfélkapcsolatok túlmutatnak a hivatalos kereteken, a családi-baráti viszony kiemelt érték, melynek őrzése elsődleges feladat minden munkatárs számára.

„A világjárvány okozta eredményes intézkedések rávilágítottak arra, hogyan tágíthatunk a határainkon. Tradícióból adódóan sosem döntöttük volna le ezeket a falakat, ha nincs a koronavírus. A három hónap mindannyiunkból kihozta a maximumot. Számtalan ötletet merítettünk mind vállalatirányítási, mind ügyfélszolgáltatási oldalon is, melyek kidolgozása a következő időszak feladata. Ügyfeleink egyben támogató partnereink is e tekintetben: visszajelzéseiknek köszönhetően tovább fejlődhetünk.” – nyilatkozta Pais József ügyvezető igazgató.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....