autókölcsönzés

Külföldön bérelt luxusautókat adtak el Magyarországon

2014.12.15.

– Népes bűnözői csoportot leplezett le a rendőrség. A gyanúsítottak külföldön nagy értékű, prémiumkategóriás autókat béreltek, amelyeket Magyarországon eladtak, és ezzel csaknem félmilliárd forintos kárt okoztak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabó Zita az MTI-vel közölte: a szervezők strómanok bevonásával vették bérbe a gépjárműveket. Számos esetben hajléktalanoknak fizettek azért, hogy eljátsszák az ügyfél, a jól szituált turista szerepét. A strómanoknak bankkártyát kellett készíttetniük, amelyen aztán a szervezők az autóbérlés költségeire elegendő pénzt helyeztek el. A gyanúsítottak az autókat Magyarországra hozták, majd bejelentették, hogy ellopták tőlük a járműveket.


Képünk illusztráció

A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak a járműveket az egyedi azonosító jeleiket manipulálva hozták forgalomba Magyarországon. A nyomozás eddigi adatai szerint a csalással okozott kár mintegy félmilliárd forint. Eddig ötvenöt gyanúsítottat hallgattak ki a csaknem hatvan gépjárművel kapcsolatos csalássorozat ügyében, közülük öt előzetes letartóztatásban, egy házi őrizetben van, kettő pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....