Mars-kutatás

Különleges rovert visz a fedélzetén a kínai Mars-szonda

2020.07.26.

A terveknek megfelelően a "vörös bolygót" célbavevő pályára állt Kína Mars-szondája, mely egy különleges kutató rovert szállít a fedélzetén. Az űrszerkezetet  a dél-kínai Hajnan-szigeten lévő Vencsang felbocsátóközpontból indítottak útnak - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A Tienven (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót a Hosszú Menetelés-5 hordozórakéta segítségével bocsátották fel. Az űrjármű várhatóan 2021 februárjában érhet a vörös bolygó vonzáskörébe. Az űrhajóval egy rovert, vagyis Mars-járművet, és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra - írta az MTI.

A küldetés célja a Mars felszínének tanulmányozása, melyet a rover végezne az orbiter segítségével tartva a kapcsolatot a földi irányítóközponttal. Kína 2013-ban egy hasonló műveletet hajtott végre a Holdon is egy kerekeken guruló, távvezérlésű robottal, majd 2019-ben annak újabb verziójával a Hold túlsó oldalán végeztek mintavételt és teszteket.

A küldetés célja a Mars felszínének tanulmányozása, melyet a rover végezne az orbiter segítségével tartva a kapcsolatot a földi irányítóközponttal. Kína 2013-ban egy hasonló műveletet hajtott végre a Holdon is egy kerekeken guruló, távvezérlésű robottal, majd 2019-ben annak újabb verziójával a Hold túlsó oldalán végeztek mintavételt és teszteket.

Az űrhajó célba érésével Kína, az Egyesült Államok és oroszország után harmadikként működtetne űrjárművet a Marson, közelebb jutva ahhoz a célhoz, hogy meghatározó űrhatalommá váljon. Az első, 2012-ben megkísérelt kínai Mars-misszió sikertelen volt, ugyanis az orosz űrhajóval felbocsátott Jinghuo-1 orbiter lezuhant.

Jelenleg nyolc különféle misszió kutatja a Marsot. Idén nyáron a körülmények optimálisak a missziók indításához, ugyanis a Föld és a Mars mostani elhelyezkedése a lehető legrövidebb utazási időt teszi lehetővé. Ez a bolygóállás hozzávetőleg két évente fordul elő.

A Egyesült Arab Emírségek július 20-án bocsátotta fel űrszondáját egy japáni kilövőállomásról. Az Egyesült Államok, amely már négy űrjárművet küldött a vörös bolygóra, július 30-án tervezi útnak indítani Marsjáróját. Az orosz-európai közreműködésben zajló ExoMars projekt keretében eredetileg szintén az idén nyáron indítottak volna útnak egy robotot a Marsra, de a felbocsátást végül technikai problémák, valamint az új koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották.

A kínai kormányzat további űrkutatási tervei között szerepel a Mars behatóbb megismerése, aszteroidák vizsgálata, a Jupiter rendszerének feltérképezése, valamint egy űrállomás kiépítése is. A három fős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, május elején tesztelték azt az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....