Peugeot

Különös felmérés, vicces válaszok: mire jó még az autó?

2021.03.29.

Széleskörű közvélemény-kutatást végzett a Peugeot, amelyben arról kérdezte az autósokat: hogyan és mire használják járművüket a koronavírus-járvány idején? Meglepő válaszok születtek.

A közelmúltban különleges kérdéssel fordult a brit autósokhoz a Peugeot: az autógyártó képviselői arra voltak kíváncsiak, hogy a négy- vagy többszemélyes háztartásban élők hogyan birkóztak meg az Európát immár egy éve szorításában tartó világjárvány elleni védekezésként bevezetett korlátozásokkal. A felmérésből kiderült, hogy az emberek jelentős része új feladatkört osztott autójára: a megkérdezettek 41 százaléka arról számolt be, hogy járművükkel bővítették személyes életterüket.

Az utcán, udvarban vagy garázsban veszteglő autó a pandémia egyik szomorú jelképévé vált világszerte. Amint az emberek önszántukból vagy a központi intézkedéseknek eleget téve társadalmi távolságtartásra rendezkedtek be – aki csak teheti, otthonról végzi munkáját, interneten keresztül intézi bevásárlásait, míg a gyermekek online oktatásban igyekeznek elkerülni a fertőzést, és lépést tartani a tananyaggal –, a gépkocsi elveszítette elsődleges funkcióját. Ezzel párhuzamosan azonban minden eddiginél égetőbb igény mutatkozik az elvonulásra, az én-időre: otthonuk négy fala közé zárva az emberekben napról napra erősebben ébred fel a vágy, hogy egyedül lehessenek, ha csak egy-két órára is.

A megkérdezettek 58 százaléka – tízből hat ember – találja nyomasztónak ezt a helyzetet, amelyben sokuk számára az autó lett az a biztonságos zug, ahol fellélegezhetnek. A megkérdezettek több mint fele egyszerűen csak élvezni szeretne egy kis nyugalmat, csendet és békét, 47 százalékuk okostelefonját, táblagépét is magával viszi, hogy televíziós sorozatokat, filmeket nézzenek autójuk kényelmében, 43 százalékuk inkább egy jó könyvet választ, és a betűkben elmerülve zárja ki a külvilágot. Minden harmadik ember rögtönzött irodát rendez be autójában – akár azért, mert elmélyült koncentrációra van szüksége, akár azért, hogy ő ne zavarja saját munkájukba merülő családtagjait.

Akármilyen célt tölt is be az autó ezekben a hónapokban, egyvalamire sokan ráébredtek: az autó igazából úgy praktikus, ha működik. Az olyan alapvető szolgáltatások, mint a 12 voltos vagy USB töltő aljzatok, a világítás vagy a fűtés nélkül a legelegánsabb autó is sokat veszít a komfortjából. A motort álló helyzetben működtetve áthidalható ez a probléma, garázsban azonban ez nem jelent megoldást, az udvaron vagy a ház előtt parkolva pedig saját környezetünk levegőjét szennyezzük a kipufogógázokkal.

A felmérésben részt vevő, mintegy kétezer autótulajdonos több mint egy harmadában (37%) most fogalmazódott meg az igény egy emissziómentes autó iránt, amely a belső égésű motor működtetése nélkül is biztosítja a modern járművekben megszokott, kényelmes környezetet.

A Peugeot már ma is a legkülönbözőbb lehetőségeket kínálja a természeti és emberi környezete egészségét szívén viselő ügyfelek számára. Tisztán elektromos üzemű, illetve hálózatról tölthető (plug-in) hibrid típusaik egytől egyig alkalmasak arra, hogy zaj- és légszennyezés nélkül működjenek – és ebből a szempontból mindegy, hogy városi dugóban vánszorgunk, országúton suhanunk, vagy egy helyben veszteglünk velük.

Az egyedülállóan széles portfolió a tisztán elektromos haszonjárművektől (Peugeot e-Partner, e-Expert és e-Boxer) a tisztán elektromos személyautókon (Peugeot e-208, e-2008, e-Rifter és e-Traveller) át a hálózatról tölthető hibrid személygépkocsikig (Peugeot 508 Hybrid, 508 SW Hybrid, 308 Hybrid és Hybrid4, valamint az év második felétől a vadonatúj Peugeot 308 Hybrid) a lekülönbözőbb élethelyzetekre, vállalkozásoknak és családoknak, céges és magán felhasználásra kínálnak megoldást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....