KGM Actyon

Kupésított KGM, Torres alapokon – KGM Actyon

2025.01.28.

Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon utódjaként, Torres alapokon.

Egy ritkán említett tény a mai napra: a Ssangyongnak előbb volt kupé-SUV-ja, mint a BMW-nek. Ez volt a Ssangyong Actyon, ami nevéhez hűen igyekezett izgalmasat gurítani a városi terepjárók szegmensében, de akkor még annyira butácska formavilága volt a dél-koreai márkának, hogy az Actyon minden volt, csak nem egy vonzó tárgy. Húsz évvel az első generáció után pedig befutott az utód, ami már a KG Mobility kötelékében érkezik és szerencsére semmit sem örököl elődjétől. Szemben a Torresszel, amivel nem csak jellegzetes dizájn elemeiben, de padlólemezében és motorjában is osztozik.

Vékony fényszóróival, szögletes kerékjárati íveivel és hosszan elnyújtott farával megidézi a Range Rover modelljeit, és tényleg nem egy apróságról van szó. 4740 mm hosszú, míg a tengelytáv maradt 2680 mm, mint a Torresben. Alapból 20-colos felnikkel szerelik, amiket egy 1,5-literes, turbós, négyhengeres motor hajt 168 lóerővel, egy 6-fokozatú automatán keresztül. Opcionálisan összkerekes is lehet, noha egyelőre nem tiszta, hogy Európába milyen változatok érkeznek, hiszen még csak a koreai modellt mutatták be. Nálunk nagy esély van rá, hogy a Torres EVX tisztán elektromos hajtásláncát is örökli.

Sokkal kevésbé mondható kupénak az új generáció, de ezzel nincs is semmi baj, amíg ennyire tágasnak ígérkezik az akár „prémiumosan” barna kárpittal is elérhető kabin. A csomagtartó alapból 668 lóerős, ülésdöntéssel pedig már 1568 liter. Van itt 12,3-colos, hajlított kijelző, a műszerfallal össze nem érő középkonzol, rajta kristály váltógombbal és 32 színben állítható hangulatvilágítás, csak hogy néhány tényezőt említsek, amivel a BMW kabinokat idézi a KG Mobility. Még a digitális műszercsoport és a központi infotainment rendszer is ugyanolyan grafikát kap, de az egyéb betétek, tekerők is ismerősek lehetnek a bajor modellekből. Dél-Koreában egyébként 9,9 millió forintról indít az Actyon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....