Németország

Lakóautó értékesítési rekord Németországban

2018.08.16.

Soha még nem volt akkora kereslet lakóautóra és lakókocsira Németországban, mint az idén. Az év első hét hónapjában rekordszámú, 54 ezer lakóautót és lakókocsit helyeztek forgalomba Németországban, 11,8 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban - jelentette be szerdán Düsseldorfban az ágazat szakmai képviselete, a Caravaning Industrie Verband (CIVD).

Az emelkedő trendnek nem is igazán látni a végét - mutatott rá Daniel Onggowinarso, a CIVD igazgatója. Ennek legfőbb oka demográfiai folyamatokban keresendő, hiszen az iparág legnagyobb célközönsége, az 50 év feletti vásárlói réteg ugyanis folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a kint a természetben eltöltött szabadidő növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több fiatal család is felfedezi magának a lakóautók által kínált előnyöket.

Az ágazat mindemellett nagy reményeket fektet az augusztus végén Düsseldorfban megrendezésre kerülő Caravan Salon kiállítás és vásárhoz is, a lakóautó és lakókocsi gyártó szakma legnagyobb nemzetközi seregszemléjéhez. A rendezvényen hatszáz kiállító mutatja be újdonságait a nagyközönségnek. Daniel Onggowinarso elmondása szerint a kereslet alakulása a mind több kényelmi szolgáltatással felszerelt járművek egyre növevő népszerűségét mutatja. A lakóautók átlagára tavaly 71 ezer euró, a lakókocsiké pedig 20 ezer euró volt - mondta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....