Wizz Air

Larnakára és Burgaszba is indít repülőjáratot Debrecenből a Wizz Air

2025.01.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. A munka eredményeképp a Wizz Air a nyári időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait - jelentette be nemrégiben a tárca.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint az új évben arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával.

Illusztráció: hirado.hu

A járatfejlesztések célja - a felmerülő utazási igények figyelembevétele mellett - egyrészt a légikikötő régiós vezető szerepének kialakítása, másrészt olyan célállomások elérhetővé tétele, melyek új kapukat nyitnak hazánk számára a globális légiközlekedésben.

Ezen törekvések eredményeképpen a Wizz Air a nyári menetrendi időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait. Hozzátették: a járatok bővítésének lehetőségeiről a repülőtér menedzsmentje további folyamatos tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal.

A vezetés határozott célja, hogy a 2025. március 30-al induló nyári szezon kínálata a jövőben további új járatokkal bővüljön. A tárgyalások során ugyanakkor a szezonális kínálat fejlesztése mellett az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is jelentős hangsúlyt kap - szögezte le az NGM.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....