közlekdésbiztonsági kampány

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető közlekedésbiztonsági kampány indult

2020.10.20.

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető országos közlekedésbiztonsági kampány indult hétfőn; a részt vevő gépjárművezetők térítésmentesen vizsgáltathatják át autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, és ellenőriztethetik a látásukat

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján azt írta: a Látni és látszani elnevezésű akció december 6-ig tart.

A kampányban arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetőknek a kampányhoz csatlakozó szervizek külön lapot adnak át, amely igazolja, hogy a sofőr a vizsgálaton részt vett, és járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak.


A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedés szereplőire háruló felelősségre, valamint arra, hogy a vezető látása és a gépjármű műszaki állapota, láthatósága nélkülözhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Idén emellett a kerékpárosok és a gyalogosok biztonsága is fokozottan előtérbe kerül.

A "Látni és látszani" kampányhoz csatlakozott szervizek, optikusok, OMW-töltőállomások listája az esemény hivatalos weboldalán, a www.latnieslatszani.hu honlapon találhatók meg - olvasható a közleményben. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..