Boeing

Laza rögzítéseket találtak a Boeing Max 9-eseken a repülés közben levált ajtó miatti vizsgálat során

2024.01.09.

Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken – közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn.

Fotó: boeing.mediaroom.com, Marian Lockhart

A United közlése szerint az érintett ajtópanelre vonatkozó vizsgálat során "üzembe helyezéssel kapcsolatos ügyeket" találtak, aminek nyomán megerősítettek egyes rögzítéseket.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus - amelyet az United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság tart forgalomban - repülési tilalmát.

Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijárat-paneljét.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy (az eset) nem végződött valami sokkal tragikusabb módon". Jennifer Homendy megjegyezte, hogy a gép 26-os üléssorában, ahonnan az oldalpanel kiszakadt, senki nem ült. A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.

Az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai úti cél felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett, jókora nyílást hagyva a jármű törzsén. Ezt követően hirtelen nyomáscsökkenés következett be, ami a beszámolók szerint több tárgyat kiszippantott, így mobiltelefont, és ruhákat.

A pilóták vészjelzést adtak le és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg. Az esetben érintett gép szinte teljesen új volt, alig két hónapja állt forgalomba.

A Boeing, és a géptörzset építő Spirit AeroSystems részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén az eset utáni első kereskedési napon, hétfőn 8, illetve 11,1 százalékot esett.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....