Dakar

A legjobb 10-be várják a Dustert a Dakaron

2015.12.13.

A Renault Sport által felkészített Duster tavaly a 21. lett, idén a top10-et szeretnék elérni.

Dél-Amerikában Renault Duster néven árulják a nálunk Dacia Dusterként ismert terepjárót, ezért nem csoda, hogy a Dakar-ralira készített versenyváltozat is a Renault márkanévvel indul a világ legnehezebbjének tartott tereprali versenyen. Idén két gyári felkészítésű Duster is rajthoz áll: az argentin Emilio Spataro/Benjamin Lozada kettős mellett egy francia páros, Christian Lavieille és Jean Michel Polato is lehetőséget kap. Előbbiek tavaly öt szakaszon végeztek a legjobb tízben, ebből kétszer a legjobb háromban, és egyszer a legjobb ötben.

Mindkét autót a Renault sport Technologies készíti fel a versenyre és szervizelésért is ők felelnek. Az elmúlt hónapokban 30 szerelő, technikus és mérnök készült fel a verseny megpróbáltatásaira. A látványos megjelenésű versenyautó orrában nem a jól ismert 1,5 literes dízelmotor dolgozik, hanem egy ötliteres, 390 lóerős V8-as, egyenesen az Infiniti QX70-ből. Argentinában a Renault egy speciális, limitált szériás utcai Duster sorozatot is piacra dob a versenyautó tiszteletére.

A 2016-os Dakar-rali január 2-án indul Buenos Airesből, és két héttel később, Rosarióban ér véget, 9000 kilométer megtétele után. Az út során Chilét már nem érintik, csak Argentinát és Bolíviát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....