baleset

Lehajolt a papírzsepiért, mire feleszmélt, már rommá tört az autója

2024.01.31.

Banális okból karambolozott két autó Vésztő és Szeghalom között.

A napokban történt, hogy egy személyautó Vésztő felől Szeghalom irányába tartott, amikor a vezetője lehajolt a lábtérben lévő papírzsebkendőért, és közben áttért a szemközti sávba. A többi már látható a képeken. Szemből éppen érkezett egy másik autó, amellyel összeütköztek, és mindkét vezető, valamint a vétlen autó utasa is megsérült, szerencsére könnyebben.

A Békés megyei rendőrség emlékeztet rá, hogy 2020-ban Szarvas közelében azért sérült meg életveszélyesen egy autóban ülő 10 éves gyerek, mert leejtette a telefonját, kikapcsolta a biztonsági övét, hogy megkeresse, és közben a vezető is hátranyúlt segíteni neki.

Aki vezet, csak az útra figyeljen! Ha valamit nem talál, valami nincs a keze ügyében és kellene, inkább álljon meg pár percre! Egy pillanatnyi figyelmetlenségnek is nagyon komoly következménye lehet. A vezető és az utasok is mindig használják a biztonsági övet, a gyermek utasok a számukra megfelelő biztonsági ülésben, magasítón utazzanak!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....
2026.04.29
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és....
2026.04.29
Sokkal inkább a japán piacos V37 utódjáról lehet szó, mint a sokak által várt R36-ról. ..