Audi

Leköszön az Audi Sport legendás vezetője

2016.11.09.

Wolfgang Ullrich helyét a korábbi DTM-főnök, Dieter Gass veszi át.

Gass 2016 végén veszi át Ullrich feladatait az Audi Sport élén, de a korábbi vezető tanácsadóként még egy évig segíteni fogja a munkáját, mielőtt 2017 végén nyugdíjba megy. Ullrich 1993 novemberében vette át az Audi Sport vezetését. A 90-es években a Super Touring bajnokságban aratott sikereket csapatával, aztán 1999-től Le Mans-ban és a prototípusok világbajnokságán (WEC). 2004-ben visszatért az Audi a DTM-be, 2009-ben pedig belépett a GT3 bajnokságba.

„Maradok, de ő lesz az Audi Sport új vezetője. Én leszek az öreg tanácsadója, segíteni fogom, ahogy ő is segített nekem az évek alatt” – nyilatkozta Ullrich. „Így lesz a legjobb, most van egy évünk rá, hogy az új programunk, a Formula E felé orientálódjunk” - tette hozzá a korábbi vezető, aki még azt is hozzátette, hogy már három éve eldöntötte az Audi, hogy Gass lesz az utóda.

Ullrich szerint a következő év legnagyobb feladata az lesz, hogy az Audi Sportnak a WEC-ből való kiszállás miatt feleslegessé váló alkalmazottainak új munkát találjanak az Audin belül. „Nem fogunk tudni mindenkit megtartani, de remélhetőleg érdekes munkát tudunk nekik ajánlani az utcai autós részlegünknél” – nyilatkozta.

Az Audi Sport 370 embert foglalkoztat Neuburgban és Neckarsulmban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....
2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....