Lucid Motors

Lemondott a Lucid CEO-ja, egyből az új modell indulása után

2025.03.12.

Rawlinson tanácsadói szerepre vált vezérigazgatóról, helyét Marc Winterhoff veszi át ideiglenesen.

Az amerikai Lucid Motors 2025-ös éve izgalmakkal telve indult. Második modelljük, a Gravity SUV kiszállítása nemrég kezdődött el, azonban a cég ezen nagy kampány közepén jelentette be, hogy Peter Rawlinson vezérigazgató visszalép posztjától. Rawlinson nem hagyja el teljesen a céget, a stratégiai konzultánsi pozíciót fogja elfoglalni a Lucid vezetői körében. Bár utódja még nincs, addig is helyettese, Marc Winterhoff veszi át ideiglenes a posztot.

Most, hogy sikeresen elindítottuk a Lucid Gravity-t, úgy döntöttem, végre itt az idő számomra, hogy visszalépjek a feladataimtól a Lucidnál,

jelentette be Rawlinson egy, a cég által kiadott memóban. A volt CEO tizenkét éven át töltötte be ezen szerepét, 2016-ban, az akkor még startupként induló vállalkozás élére állt, hogy a kis ötletből egy hatalmas céget segítsen létrehozni. Az Air nevű szedán sikere is nagyban az ő hozzájárulásához köthető és az is, hogy a cég az amerikai kontinensen könnyűszerrel lehet a Tesla méltó ellenfele, mivel prémium járműveket kínálnak és az emberek is kedvelik a márkát.

Rawlinson a vezérigazgatói szék után tanácsadói posztot foglal majd el a cégnél.

Érdekes módon Rawlinson nem vett részt a cég negyedéves ülésén, ahol a 2024-es bevételeit tárgyalták. Amikor megkérdezték, Winterhoff azt mondta főnöke döntéséről: „Peter így döntött […], továbbadja a stafétát.”

Rawlinson helyét nem lesz egyszerű betölteni és az új CEO érkezéséig Winterhoffnak sem lesz egyszerű dolga, ugyanis az új modell eladásait és gyártását mindenképpen kézben kell tartani. A Gravity-n belül a Lucid erősen szélesíteni szeretné a palettáját 2025-ben. Mivel az új modellnek jelenleg csak egy kivitele, a Grand Touring elérhető, e mellé egy kisebb Touring variánst is szeretnének megjelentetni.

Winterhoff elméletben csak átmenetileg lesz CEO.

A Grand Touring jelenlegi ára 96 550 dollár, a Touring nagyjából 15 ezerrel lesz olcsóbb, ami így majdnem 80 ezer dollárra foga csökkenteni a Lucid modelljének belépő árát, ami igen fontos abban, hogy a cég erősítse vevőbázisát.

Winterhoff fog felelni a Lucid középkategóriás modelljeiért, ahol három teljesen új autót akarnak piacra dobni. Ezek közül az egyikről már némi ízelítőt is kiadott a gyártó. Az Earth névre keresztelt SUV-ról Rawlinson tavaly azt mondta, hogy egy közepes méretű modell lesz, 48 ezer dollár körüli kezdőárral. Emellett egy szedán is meg fog jelenni, valószínűleg az Airnél kisebb. A harmadik autóról egyelőre semmit sem tudni.

Az új Gravity modell egyelőre csak egy kivitelben kapható.

Az SUV már akár 2026-ban érkezhet és Winterhoff szerint már akár az idei év végén vagy a jövő év elején láthatunk is majd tanulmányokat az új modellről. Az ideiglenes CEO az Atlas nevű hajtásról is beszélt, amit a Lucid maga fejleszt és igyekszik megfizethető módon fejleszteni, hogy a fent említett középkategóriás modelljeikbe már ez kerülhessen.

Képek forrása: Lucid Motors

 

Forrás: 
Car and Driver

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....