Nissan All Star

Lemondott a Nissan kínai piacért felelős vezetője

2019.01.12.

José Munoz azután mondott le, hogy a japán autógyártó kiterjesztette vizsgálatát a cég felmentett elnöke, Carlos Ghosn feltételezett pénzügyi visszaéléseinek ügyében. 

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a japán vállalat vizsgálódni kezdett Munoz azon döntései után, amelyeket akkor hozott, amikor 2016 és 2018 között a Nissan észak-amerikai piacért felelős vezetője volt. 

Munoz a LinkedIn közösségi oldalon közölte: döntését azért hozta meg, mert a japán cég olyan ügyekbe keveredett, amelyek elterelik a figyelmét. 

A Nissan megerősítette, hogy Munoz azonnali hatállyal távozott a cégtől.

Az AP amerikai hírügynökség szerint Munoz lemondása az első eset, hogy a japán vállalat nyilvánosan is elismerte, hogy egy vezető tisztségviselő távozásának köze van Ghosn letartóztatásához. Az AP megjegyezte, hogy az utóbbi időben többen is távoztak a vállalattól, amely viszont cáfolta, hogy közük lett volna Ghosn ügyéhez.

Az 53 éves Munoz 2004-ben csatlakozott a Nissanhoz. Sikeresen vezette az autógyártó terjeszkedését az észak-amerikai piacon a 2008-as gazdasági világválság után. A lemondott tisztségviselő LinkedIn bejegyzésében közölte: büszke arra, hogy szerepet játszhatott a 74 százalékos növekedés elérésében Észak-Amerikában, a piaci dominancia megszerzésében Mexikóban, a piaci részesedés növekedésnek indításában Kínában, és a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködésnek a világ legnagyobb cégcsoportjává válásában. 

Carlos Ghosnt november közepén tartóztatták le azzal a váddal, hogy éveken keresztül valótlan adatokat jelentett jövedelméről a Nissan tőzsdei felügyeletnek benyújtott jelentéseiben. Letartóztatását később meghosszabbították és a vádat kiegészítették azzal is, hogy a 2008-as pénzügyi válság során saját befektetései után elszenvedett 1,85 milliárd jenes veszteségeit a Nissan könyveire terhelte át.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....