Kia Motors

Lendületben a Kia: rangos megmérettetésen aratott kettős győzelmet

2023.04.30.

A világ egyik legnagyobb független formatervezési szervezete díjazta az autógyártó megoldásait.

„A Kia két jelentős díjat is nyert a 2023-as iF Design-on. A Vállalati Branding és az Üzleti terek kategória első helye biztos jele a márka ügyfelek iránti elkötelezettségének, stratégiai hatékonyságának, valamint kreatív megközelítési módjai sikerének. Az eredmények egyben a Kia 2021-es megújulásának sikerességét is kiválóan példázzák.” – írta közleményében a gyártó.

A Kia legfrissebb iF Design díjai mellett számos más rangos nemzetközi elismerés is megerősíti a márka globális formai átalakulásának sikerességét, formatervezési versenyképességét. A Niro Plug-in hibrid Red Dot-ot nyert, az EV6 GT-t pedig megválasztották a 2023-as év Legjobb Sportautójának. Az EV6 korábban a What Car? 2022- es ‘Év Autója’ díját nyerte el, és Európában is az ‘Év Autója’ lett.

Idén összesen 10,544 jelentkező érkezett az iF Design megmérettetésére a világ 56 országából. A 20 ország formatervezési szakembereiből álló 133 tagú zsűri végül 3,572 pályaművet elemzett és vizsgált meg az első, digitális forduló után. Az iF Design kilenc kategóriában hirdet győztest. Ezek: Termék, Kommunikáció, Csomagolás, Szolgáltatási dizájn, Építészet, Belsőépítészet, Felhasználói élmény, Felhasználói kapcsolat és Professzionális koncepció. Alkategóriából összesen 81 van.

Az iF Design díjat 1954-ben hozta létre a Hannoverben működő iF International Forum Design GmbH, a világ egyik legnagyobb független formatervezési szervezete. A díjátadót május 15- én rendezik a Friedrichstadt palotában, Berlinben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..