Nissan

Lendületben a Nissan

2014.04.18.

– Rekordértékesítésről, globálisan több mint 5,2 millió gépkocsi eladásáról számol be a Nissan Motor Co. a 2013-as eredmény-beszámolójában – jelezte pénteken sajtótájékoztatón a japán autógyártó konszern.

– Folyamatosan javulnak az eredményeink – közölte a Nissan versenyügyi igazgatója, hozzátéve, hogy a konszern az áprilisban indult folyó pénzügyi évben kezdheti meg learatni mexikói, thaiföldi és brazíliai üzemberuházásainak gyümölcsét.

A Nissan május 12-én teszi közzé a 2013-as (2014 márciusával záruló) pénzügyi évének eredmény beszámolóját. Az előzetes adatok szerint a Nissan 2013-ban belföldön 720 ezer autót értékesített, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Piaci részesedése 0,2 százalékponttal 12,6 százalékra növekedett.

Az elmúlt pénzügyi évben Japánban megnövelte az autókeresletet az áfa 5 százalékról 8 százalékra emelése a folyó pénzügyi év kezdetén. A márka az idén is növelni tervezi eladásait Japánban, az adóemelés azonban ennek ellene hat. Áprilisban eladásai 20 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest.

A Nissan az idén kilenc új modellt mutat be, közöttük az e-NV 200 elektromos autót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..