kínai autóipar

Lendületesen fejleszt a Xiaomi, új gyárat épít Pekingben

2025.06.27.

Két-három éve lépett az autóipar mezejére hazánkban elsősőrban a mobiltelefonjairól ismert kínai technológiai óriás, a Xiaomi, és minden kezdeti apróbb probléma ellenére ebben az iparágban is rendkívül sikeres, és lendületes fejlődik.

Ennek egyik jeles bizonyítéka, hogy a Xiaomi új gyárat épít Peking közelében. A vállalat 635 millió jüanért (kb. 30 milliárd forint) vásárolt egy 485 ezer négyzetméteres, ipari besorolású telket a kínai főváros Jicsuang nevű külvárosában, ahol a pekingi gazdasági-technológiai fejlesztési övezete, a BDA is található. A helyi szaksajtó készpénznek veszi, hogy a Xiaomi újenergiájú (NEV) járműveket összeszerelő üzemet fog építeni ott.

Ez a vállalat járműipari stratégiájának harmadik fázisát képezheti a SU7 elektromos szedán és a YU7 SUV piacra dobása után. Az SU7 bombasiker Kínában, amely láttán a Xiaomi globális autópiaci terveket kezdett szövögetni.

Az új autógyár mellett – írja a CarNewsChina autós portál – Xiaomi ügy döntött, hogy egymillió jüan jegyzett tőkével leányvállalatot alapít Kína legnagyobb ipari és gazdasági központjában, a 25 milliós Sanghajban. A vállalat üzleti tevékenységre, új és használt járművek értékesítésére, illetve bérbeadására fogja összpontosítani tevékenységét. Az engedélyezett üzleti tevékenységek között szerepel azonban élelmiszer-értékesítés, a kereskedelmi-ügynöki szolgáltatás, szállítmányozás és töltőberendezések értékesítése is. Ezek a szolgáltatások tükrözhetik a járműértékesítéshez kapcsolódó támogató infrastruktúra bővítésének szándékát.

Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatója közben a Weibón bejelentette azt is, hogy a vállalat következő járművét, a Xiaomi YU7-et hivatalosan június végén mutatja be, a tömeggyártás előkészületei folyamatban vannak, a szállítások várhatóan júliusban el is kezdődnek. Ebből is látható, hogy a techóriás rohamtempóban tör utat a számára korábban teljesen idegen iparágban.

A Xiaomi néhány hete rántotta le a leplet a szuper SUV-járól. Az elektromos YU7 testesebb az „elsőszülött” SU7-nél. A hátsó kerékhajtású változatban a hátsó tengelyen 320 lóerős, 528 Nm-es motor van. Az összkerékhajtású YU7 Pro változatot két motor hatja 496 lóerős összeteljesítménnyel, 690 Nm nyomatékkal. A legizmosabb változatot, az összkerekes YU7 Max-ot is két motor hajtja 691 lóerős összteljesítménnyel, 866 Nm csúcsnyomatékkal.

Igazán nem is a teljesítmény, hanem a hatótávolság az, amelytől tátva marad a szánk. Hátsókerék-meghajtású verzió hatótávolsága 835 kilométer, s ezt a távolságot a 96,3 kWh-os LFP akkumulátorral lehet megtenni. Az összkerekes hatótávja 770, illetve 760 kilométer.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....