Mazda CX-5

Los Angelesben mutatkozott be az új Mazda CX-5

2016.11.20.

A Los Angeles-i Autószalonon mutatták be az új Mazda CX-5 modellt, egy teljesen új verzióját annak a kompakt SUV-nak, amely a 2012-ben színre lépett, szakmai berkekben is elismert, a hatékony könnyűépítésű SKYACTIV technológiát és a díjnyertes KODO dizájnt ötvöző modellgeneráció első tagja volt.

A Mazda gyakorlatilag minden részletében finomított a CX-5 modellen, azzal a céllal, hogy a  vezetés élményét a sofőrön túl az utasokkal is megossza. Az új generáció tervezésekor a másik fontos szempont a kényelem volt: az utastér jóval csendesebb és igényesebb lett.

A vadonatúj CX-5 két benzines (SKYACTIV-G 2.0 és SKYACTIV-G 2.5), valamint a SKYACTIV-D 2.2 dízelmotorral érkezik. Mindhárom erőforrás nagy és egyenletes teljesítményt nyújt, miközben kiváló gazdaságossági és kibocsátási értékekkel bír. Az új modell már rendelkezik a G-Vectoring Control rendszerrel, illetve a közvetlenül a szélvédőre vetítő head-up display-jel, valamint távirányítható elektromos csomagtérajtóval.

A merész és szenvedélyes KODO dizájn megerősíti a CX-5 különleges karakterét: miközben még szebb lett, a kompakt SUV egyszerre nyújtja egy kifinomult, ugyanakkor robosztus terepjáró benyomását. Az autó megjelenését még szebbé teszi a megújult Soul Red Crystal piros szín is, amely még inkább kiemeli a karosszéria mélyebb felületeit. A Mazda többi prémium színe esetében is használt Takuminuri háromrétegű lakktechnológia a tömeggyártásban is a kézműves festés minőségét nyújtja.

A Mazda jelenlegi legnépszerűbb európai modelljét összesen több, mint 120 országban árulják,  és a márka összeladásainak negyedét adja. Ebben a díjak is segítik: a CX-5 több, mint 90 díjjal büszkélkedhet, köztük a 2012-2013-as Japán Év autója díjjal. Az új Mazda CX-5 jövő nyár elején érkezik a magyar piacra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....