autósport

A Lotus gyár hívta versenyezni Bende Adriennt

2014.07.17.

Az angol sportautó gyártól, a Lotustól kapott meghívást Bende Adrienn, hogy próbálja ki a cég legújabb Lotus Elise versenyautóját, a legendás Forma 1-es pályán, Spa-Francorschampban.

Az angol cég vezetői a Lotus Ladies Cup futamain figyeltek fel a magyar versenyzőnőre, hiszen Adrienn a szezon első két futamát Oscherslebenben (DTM betétfutamok) megnyerte.

„Nagyon nagy élmény volt ezen a versenypályán a Lotus meghívására részt venni az angol és az európai Lotus bajnokság egy-egy futamán. Profi versenyzők ellen küzdöttem, itt volt például Martin Donelly, a Lotus korábbi Formula 1-es pilótája, aki csak egy hellyel előzött meg az időmérőn, ő a harmadik lett, én a negyedik” – mesélte büszkén Adrienn.

„Aztán a versenyek minden képzeletemet felülmúlták, mind a három futamon a 4. lettem, ráadásul a másodikon úgy, hogy az utolsó körig én vezettem, igaz ekkor hatalmasat hibáztam, kimentem egy boxutcán keresztülhajtásos büntetésre, amit nem is nekem mutattak a versenybírók, ezért visszacsúsztam a negyedik helyre, de így is csak három gyári versenyző előzött meg. Azért azt hiszem a Lotus gyár vezetőinek bizonyítottam, hogy egy csinos hölgy is lehet olyan gyors, mint a profi pilóták.” – tette hozzá a 2006-os Miss Universe Hungary győztese.

„Az új 220 lóerős Lotus Elise nagyon tetszett, remélem nemsokára mi is ilyeneket használunk majd a Lotus Ladies Cup versenyein.” – fejezte be mosolyogva Bende Adrienn.

Eredmények:

Lotus Cup UK:

1 órás verseny:  kategória 4. hely (27 autóból) összetett 17. hely (50 autóból)

FIA Lotus Cup Europe:

1.verseny: 4. hely (8 autóból) összetett 25. hely (41 autóból)

2.verseny: 4. hely (8 autóból) összetett 27. hely (41 autóból)

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....