Forma-1

Ma lenne 80 éves Bruce McLaren

2017.08.30.

Nyolcvan éve, 1937. augusztus 30-án született az új-zélandi Aucklandben Bruce Leslie McLaren autóversenyző, konstruktőr, a Forma-1 második legrégebbi csapatának alapítója.

Apja egy olajtársaság fuvarozója volt, aki nem sokkal fia születése előtt egy szervizállomásba fektette vagyonát. A kis Bruce itt került először közelebbi kapcsolatba a motorbiciklik, majd később a versenyautók világával – idézték fel az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréjában.

Gépészmérnöki tanulmányokat folytatott az aucklandi egyetemen. Tizenhatodik születésnapjára apjától kapott egy Austin 7-es kocsit, s ezzel kezdett versenyezni. Húszévesen, mérnökhallgatóként nyerte első komoly versenyeit, ezért állami támogatással, első új-zélandiként indulhatott a Formula-2 sorozatban. 1958-ban Angliába költözött, és a Német Nagydíjon - akkor még együtt indulhattak a Forma-1-es és 2-es autók - a tartaléknak nevezett McLaren az abszolút versenyben mindenki elképedésére az ötödik helyet szerezte meg.

A Forma-1-ben 1959-ben mutatkozott be a Cooper-csapat színeiben, és huszonkét évesen, az addigi legfiatalabb versenyzőként nyert nagydíjat az Egyesült Államokban. A következő szezonban már második volt a pontversenyben csapattársa, Jack Brabham mögött, s hamarosan a Cooper új versenyautójának tervezésében is részt vett. Az eredmény ismét magáért beszélt: újabb futamgyőzelem és harmadik hely a ranglistán. Az idő múlásával a Cooper egyre gyengébben szerepelt, ezért érlelődött benne egy saját Forma-1-es csapat létrehozásának gondolata. 1963-ban saját csapatot szervezett, versenyautók fejlesztésébe kezdett, és az 1965-ös idény végén megvált a Coopertől. Első versenyautója az 1966-os Monacói Nagydíjon állt rajthoz, majd Angliában első világbajnoki pontját is megszerezte.

A Ford gyár színeiben diadalmaskodott a híres Le Mans-i 24 órás versenyen, és csapata tarolt az amerikai Can-Am bajnokságban is, narancssárga autói 1967-től négy éven át uralták a mezőnyt. 1968-ban a Belga Nagydíjon Bruce McLaren cégtulajdonos, elnök és igazgató az F1-ben első ízben vezette győzelemre autóját, amely a korábbiaknál megbízhatóbb motort kapott. Miután csapat- és honfitársa, Denis Hulme is két nagydíjat nyert, a McLaren a konstruktőrök versenyében a második lett.

A következő évben a pilóták versenyében a harmadik helyen végzett, de álmától, hogy saját autójával szerezzen világbajnoki címet, megfosztotta végzetes balesete: 1970. június 2-án, egy versenyautó tesztelése közben, harminckét éves korában életét vesztette az angliai Goodwoodban. Halála után egy ideig felesége és barátai intézték az "istálló" ügyes-bajos dolgait, majd később túladtak a cégen.

A csapat a hetvenes évek elején háromszor nyerte meg az Indianapolis 500 viadalt, majd 1974-ben és 1976-ban Teddy Mayer irányításával elhozták a Formula-1-es világbajnoki címet. A csapat vezetését 1980-ban Ron Dennis vette át. A tíz versenyzői, hét konstruktőri vb-címet hozó csapatfőnök 2009-ben vált meg pozíciójától, ő volt a legsikeresebb vezér a Forma-1-ben. A McLaren-istállónál olyan versenyzők gondoskodtak világbajnoki címekről, mint Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen, legutóbb, 2008-ban pedig Lewis Hamilton.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....