biodízel

Ma van a biodízel napja

2017.08.10.

Több mint 900 tonna használt sütőolajat gyűjtöttek össze 2011 óta a Mol kijelölt töltőállomásain, a lakosság által leadott sütőolajból bioüzemanyag készül

 

A biodízel nemzetközi napja alkalmából a Mol ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet. 

Közleményük szerint Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. Az üzemi konyhákból és az éttermekből szervezetten folyik a keletkező használt sütőolaj elszállítása és feldolgozása, azonban a háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Az olaj nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban, az élővizekbe kerülve pedig veszélyezteti a vizek élővilágát.

A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett megoldást a Mol azzal, hogy országszerte 188 töltőállomásán  gyűjtőtartályokat helyezett ki, ahol a lakosság leadhatja az elhasznált étolaját.

A legtöbb használt sütőolaj Budapesten (178 tonna) és Pest megyében (175 tonna) gyűlt össze az elmúlt hat évben, a vidéki városok között pedig Gödöllő az első 20 tonna összegyűjtött sütőolajjal.

A töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Kft. gyűjti össze, és tisztítást követően eljuttatja a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Környezetre káros hulladék helyett így újrahasznosított termék lesz belőle, amelyet a Mol százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....