Porsche

A Macan húzta a Porsche eladásait

2015.01.11.

A stuttgarti gyártó 17 százalékkal több autót adott el 2014-ben, mint egy évvel korábban, így ismét új rekordot döntött.

A Porsche legfontosabb újdonsága 2014-ben a 918 Spyder hipersportautó mellett a Cayenne szabadidő-autó kistestvére, a Macan volt. A kompakt SUV révén a márka jelentősen, 17 százalékkal tudta növelni a Porsche eladásait tavaly, ami egészen pontosan 189 950 autó eladását jelentette.

A Macan egyedül a teljes eladás egynegyedét jelentette, körülbelül 45 ezer fogyott belőle, ami ironikus módon egyébként másfélszer több, mint amennyit a márka leghíresebb autójából, a 911-esből eladtak. Szintén rendkívül fontos a Porschének a Macannal kapcsolatban, hogy a modell vásárlóinak háromnegyede abba a körbe tartozik, akiknek korábban még sosem volt Porschéja.

A Macan járulhatott hozzá ahhoz a sikerhez is, hogy a Porschének 2014 decembere volt az első olyan hónapja, amikor több mint 20 ezer autót (20644-et) tudott eladni, ez pedig 39 százalékos növekedés 2013 decemberéhez képest.

A Porsche Ázsiában értékesítette a legtöbb autóját, egészen pontosan 73 ezret, ebből 47 ezer ment Kínába, ami a 25 százalékkal több autó, mint tavaly. Az országok között azonban még mindig az Egyesült Államok vezeti az eladási listát, igaz, csak pár százzal fogyott itt több Porsche, mint Kínában. A márka hazai piacán, Németországban körülbelül fele ennyit, 24 ezret vásároltak 2014-ben a Porschékből.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....