Magyar Borok Útja Rallye

Magyar Borok Útja Rallye 3. nap (percről-percre)

2015.08.30.

Véget ért a XX. Magyar Borok Útja Rallye. A zárónapon a galyatetői rajtot követően az abasári borászokat látogatta meg a százautós mezőny, majd Gyöngyösre csorgott le a csapat, ahol a Fő téren megtartott befutó után egész délután színes kulturális programok mellett tartották az ünnepélyes eredményhirdetést. A dobogósok listáját már közzétettük, és hamarosan a teljes lista is elérhető lesz.

16:50 (útban Budapest felé az M3 autópályán, Gödöllő magasságában) Jó utat, balesetmentes közlekedést, vigyázzatok magatokra! Jövőre, veletek, ugyanitt, a XXI. Magyar Borok Útja Rallye-n!

16:45 Czippán Anett, a XX. Magyar Borok Útja Rallye háziasszonya, a TV2 műsorvezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, és bevallotta, hogy bár kicsit félve indult útnak péntek hajnalban, fantasztikusan érezte magát.

16:40 Megay Róbert Péter, a Rallye tulajdonosa ünnepélyesen bejelentette, hogy jövőre is megrendezésre kerül a Magyar Borok Útja Rallyera, mégpedig 2016. augusztus 26-28. között. A helyszínnel és a részletekkel kapcsolatban még sejtelmesen nyilatkozott, de annyit elárult, hogy a szervezők már lefoglalták a szállást.

16:20 Átadták a díjakat a különböző kategóriákban. A dobogósok sorrendje a következőképp alakult:

  • 1. helyezett: 69-es rajtszámú autó: Fekete László - Polyóka Mihály - Tóth Róbert
  • 2. helyezett: 76-os rajtszámú autó: Horváth Zoltán - Pásztor Tamás
  • 3. helyezett: 15-ös rajtszámú autó: Turcsi Zsolt - Sudár András - Molnár Attila

16:00 Czippán Anett és Váczi Gergely vette át a színpadon a zenekar helyét, és felkonferálták a jubileumi Magyar Borok Útja Rallye ünnepélyes eredményhirdetését. Először dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter értékelte a 3 napos versenyt, majd Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere köszöntötte a Rallye résztvevőit városukban. Regőci Attila, a verseny alapítója nemcsak a 3 napos közös élményt köszönte meg az együttműködő partnereknek, a csapatnak és a sajtó képviselőinek, hanem az együtt töltött 20 esztendőt is, majd hivatalosan is átadta a stafétabotot Megay Róbert Péternek. Az új tulajdonos összegezte a péntek reggeltől vasárnap délutánig tartó eseményeket. Nemcsak a számok tükrében tartotta rendkívül sikeresnek a rendezvényt (3 nap alatt 3 borvidék, 20 helyszínen 30 borászat, 100 autó, 230 résztvevő, közel 1000 versenyben megtett kilométer), hanem a vidám versengés felhőtlen hangulatát is dicsérte, mely során új barátságok is köttettek. 

15:30 A résztvevők ebéd után a Mátrai Borok házában hűsöltek, kint a Fő téren pedig színpadra lépett az Irigy Hónaljmirigy.

14:00 Gyöngyös városa egész délutános színes kulturális programot szervezett, 15:30-kor fellép az Irigy Hónaljmirigy. 16:00 órakor lesz a Rallye ünnepélyes eredményhirdetése.

13:30 Nyár végi kánikulában érkeztünk a gyöngyösi Fő térrre, ahol a befutót követően jóízűen fogyasztottuk el ebédünket a Kékes Étteremben.

13:00 A Borpalotában az autókat mérlegelték, nekünk pedig meg kellett tippelnünk, mennyit is nyomunk valójában.

12:00 Gyöngyösön először a Danubiana udvarára kanyarodtunk be, ahol a méltán népszerű hordó gurítós feladatot teljesítették a versenyzők. Előtte még bohóckodtunk egy kicsit Czippán Anettel és Váczi Gergővel. Gergőnek régi álma teljesült azzal, hogy kipróbálhatta, milyen érzés egy traktor volánja mögött ülni.

11:20 Pálinkás Attila abasári pincéjének fantasztikus gyűjteményét tekinthettük meg. A sofőrök finom musttal helyettesíthették a borélményt. Miután kifújtuk magunkat a pincében, irányba álltunk Gyöngyös felé, és rúgtunk egy kövéret.

10:40 Befaroltunk Abasárra, a Borrendelő parkolójába, ahol Benei Anikó polgármester asszony mesélte el nekünk az abasári borászok történetét.

09:55 Stábautónk elrajtolt, és diktálta a tempót a Czippán-Váczi versenyzőpárosnak.

08:00 Igen, végre egy órával tovább alhattunk, hiszen ma csupán 60 kilométer a versenytáv.

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.26
A ŠKODA FABIA negyedik generációja az „Európa legjobb autóvétele 2022-ben” címért folyó küzdelem....
2021.10.26
A Tesla több milliárd eurós megrendelést kapott a Hertz autókölcsönző cégtől 100 000 elektromos....
2021.10.25
Lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát - kamion ütközött furgonnal és két személyautóval....
2021.10.25
Kevés olyan fontos család van az autóiparban, mint az Agnelli. Az utóbbi 150 év talán legfontosabb....
2021.10.25
A 2021-es Toyota Mirai hivatalos GUINESS VILÁGREKORDOT állított fel a hidrogénhajtású....
2021.10.25
- Hétfőn elindult az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása, 107-122 forint között juthatnak az..
2021.10.25
Multimédiás múzeumban állítják ki a 104 éves korában elhunyt Emilio Zumerle autóját, egy Fiat 500....
2021.10.25
A BMW M divízió prémium kompaktjának teljesítményét mérnöki precizitással továbbfejlesztett futómű-....
2021.10.25
Áder János köztársasági elnök a piacvezető kisrepülőgépeknél jelentősen kisebb környezeti....
2021.10.25
A Tündérszépek egy megyei szintről induló országos szépségverseny, melynek célja, hogy  hétköznapi....