Magyar Borok Útja Rallye

A Magyar Borok Útja sportbarátai idén is teniszgálával ünneplik a szerelmesek napját

2016.02.04.

A Magyar Borok Útja Rallye-t szervező csapat rendezésében február 13-án, szombaton 18. alkalommal ragadnak teniszütőt az üzletemberek, politikusok, neves közéleti személyiségek, sportolók, hogy a hagyományoknak megfelelően megmérkőzzenek a Valentin-napi Páros Teniszversenyen. A népszerű sportesemény egyúttal az üzleti és baráti kapcsolatok építésére is szolgál, és a teniszgálát követően, szombat este, egy elegáns díjátadóval egybekötött vacsorán egy pohár bor mellett folytatódhatnak a kötetlen beszélgetések, ahol minden bizonnyal szóba kerül majd az idei, 21. rallye is.

A Magyar Borok Útja Rallye Rendezvényszervező Kft. (korábban Regő Kft.) hagyományos évadnyitó teniszgáláján a Tabáni Tenisz Centerben ezúttal is legalább 28 páros méri össze tudását. A rendezvény célja, hogy a sportolással egybekötött kapcsolatépítő program hozzájáruljon a társadalmi párbeszéd elősegítéséhez, lehetőséget adva a szabadidő aktív eltöltéséhez.

Ezek a kupák idén is gazdára találnak

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a jól megszokott sportbarátok körét mellett új tagok, üzletemberek és közéleti személyiségek egészítik ki, ami a hagyományok megőrzése mellett felpezsdítheti a mérkőzések hangulatát, valamint új lendületet adhat az üzleti és baráti kapcsolatok építésének és ápolásának egyaránt. A tervek szerint a versenyzők között köszönthetjük Dr. Pintér Sándor belügyminisztert, Dr. Fazakas Szabolcsot, az Európai Számvevőszék tagját, Érsek-Csanádi Lászlót, a Porsche Hungaria általános igazgatóját, valamint Kenderesi István, Rakonczai Viktor zenészt, Sallai Sándor, Sebők Vilmos egykori válogatott labdarúgókat.

Neves közéleti személyiségek is rendszeres résztvevői tenisztornáinknak

A szokásoknak megfelelően február 13-án szombaton 9 órától kb. 15 óráig zajlanak a selejtezők és a tétmeccsek, mindeközben kellemes környezetben Csabai kolbászkóstoló, az elmaradhatatlan kártya partik, meglepetések, no meg persze borkóstoló teszi feledhetetlenné a hangulatot.

Csabai kolbász kóstoló idén is biztos lesz! Csak hogy a kalória meglegyen a versenyzéshez

A mérkőzések végeztével, a délutáni pihenő alatt a rendezvény átköltözik a főváros egyik legexkluzívabb helyszínére, a patinás Pesti Vigadó Éttermébe, ahol folytatódik a Valentin-napi élményprogram, és egy ünnepi díjátadóval egybekötött, a februári báli szezon hangulatának megfelelő gálavacsora várja a vendégeket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....