elektomos járművek

Magyar fejlesztésű elektromos buszokat mutattak be

2021.09.25.

Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. Elkészült emellett Magyarországon első hidrogén üzemanyagcellás drónja is, amely 4.5 órát tud repülni folyamatosan akár 5000 méteres magasságban is.

Az elektromos buszok terén hazánk jelenleg nemzetközi szinten rosszul áll, ugyanakkor a klímaegyezményben rögzített széndioxidkibocsátás-csökkentéshez elengedhetetlen a tömegközlekedés radikális átalakítása. Magyarországon jelenleg egy kínai és egy lengyel gyártó forgalmaz a Goldi Mobility Kft. mellett elektromos autóbuszokat, de utóbbi az egyetlen vállalat, ami mindezt részben magyar know-how-val és összeszereléssel teszi.





A vállalat csütörtökön nagyszabású, szakmai előadásokkal és élőzenével tarkított rendezvényen mutatta be GOLDiON E9 (8,5 méteres) valamint GOLDiON E12 (12 méteres) elektromos buszait, amit szingapúri mérnökökkel közösen fejlesztettek, és a hazai piacon szeretnének a jövőben értékesíteni.



A legkorszerűbb technológiákat ötvözték



Kovács Ferenc, a cég tulajdonosa elmondta, 300 ezer kilométerig és négy évig garanciát nyújtanak díjmentes szervizzel, ez idő alatt az üzemeltetőnek egy forintot sem kell fizetnie az alkatrészek cseréért, javításáért. Ebbe beletartozik az ingyenes szervízdíj és a díjmentes kopóalkatrészcsere a fékbetéttől az ablaktörlő gumiig a gumiabroncsokon kívül.





„A szingapúri kollégákkal közösen kifejlesztett elektromos buszok mind paramétereiben, mind teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képeznek a piacon, ráadásul ár-érték arányban is az élmezőnyben vannak. A járművek uniós alkatrészekből állnak össze, a legkorszerűbb technológiai megoldásokkal vannak felszerelve az alumínium karosszériától a digitális műszerfalon át a biztonságot nyújtó belsőtérig. Hatótávolságuk 310 kilométer, de rendelhető hozzájuk GOLDiON 120 kW-os gyorstöltő kétéves garanciával” – sorolta Kovács, hozzátéve, hogy a fejlesztés állami támogatás nélkül zajlott.



Hidrogéndrón korlátlan felhasználási lehetőségekkel



Az eseményen bemutatták Magyarország első hidrogén üzemanyagcellás drónját is, amely 4.5 órát tud repülni folyamatosan akár 5000 méteres magasságban úgy, hogy 1 centiméteres pontossággal érkezik vissza a földre.





Kovács Ferenc elmondta, fejlesztésükben a legújabb technológia találkozik a GOLDiON dizájnnal. „A hidrogéndrónt thermo- és infrakamerával szereltük fel, éjjellátó funkcióval is bír, ami nagyban megkönnyíti a használatát. Fontos paraméter még, hogy 40-szeres optikai zoommal és HD minőségű videó jelátvitellel rendelkezik egészen ezer méterig. Túlzás nélkül állítható, hogy a felhasználási lehetőségei korlátlanok, ráadásul hamarosan drónpilóta oktatással segítjük az érdeklődőket a funkciók elsajátításában, továbbá vizsgalehetőséget is biztosítunk majd a telephelyünkön” – fogalmazott a cég tulajdonosa.



Az újítások sora ezzel pedig még nem ér véget: nemsokára kigördülhet a műhelyből az a 18 méter hosszú csuklós hidrogénbusz, ami európai szinten is egyedülálló lesz. Ez jelentős részben szintén magyar találmány, az első tollvonástól az utolsóig minden fázisban aktívan részt vettek a kialakításánál, sőt, hidrogéntechnológiában a világ legnagyobb gyártóival van szerződésük.



A Goldi Mobility Kft. 1981 óta a BKV Zrt. partnere, komoly eredményeiket pedig saját védjegyes, általuk kifejlesztett és gyártott alkatrészeik igazolják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.23
Egy kerékpáros vesztette életét, miután összeütközött egy személygépkocsival - írja a police.hu ..
2021.10.23
Az elkövetkezendő héten rövidített munkaidő (Kurzarbeit) lesz a Mercedes rastatti gyárában. Ennek....
2021.10.23
Európa legnagyobb autógyártója a chipválság ellenére meg tudta duplázni az elektromos járművek....
2021.10.23
A Nissan nemrég mutatta be a 80-as évek Nissan Hardbody off-road bajnokai által inspirált, az....
2021.10.23
A Bridgestone bejelentette legújabb, túramotor-kerékpárokra fejlesztett Battlax Adventure Trail....
2021.10.23
Megszűnt az útlezárás az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Hatvannál, ahol halálos....
2021.10.23
Lipcse városa 2025-től csak elektromos autókat akar engedélyezni a személyszállításban. Ennek....
2021.10.23
Szolgálat közben balesetet szenvedett és életveszélyesen megsérült egy motoros rendőr Budapesten -....
2021.10.23
Nem sok autótípus mondhatja el magáról, hogy 50 milliónál is több példányt adtak el belőle, amióta....
2021.10.23
Mesterséges intelligencia segítségével, automatikusan tölti az elektromos járműveket a vállalat....