Légiközlekedés

Magyar légi járatot ünnepelt Philadelphiában az American Airlines

2026.05.22.

Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult budapesti járatát csütörtökön helyi idő szerint az esti órákban. Az indítással ismét közlekedik közvetlen napi repülőjárat az Egyesült Államok és a magyar főváros között. A menetidő Budapest irányában kevesebb, mint 9 óra.

 

Fotó: American Airlines

Cesar Marchese, az American Airlines philadelphiai alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egyelőre október elejéig menetrendben szereplő járat része a légivállalat terjeszkedésének, aminek eredményeként 2026 nyarán minden korábbinál több célállomásra repülnek.

A cégvezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kerozinárak emelkedését övező aggodalmakat egyelőre nem érzékelik a nyári utazási érdeklődésen, és reményét fejezte ki, hogy az átmeneti lesz.

Takács Szabolcs nagykövet azt hangsúlyozta, hogy az American Airlines előző közvetlen járata a koronavírus-járvány miatt állt le, és idő kellett annak újjáépítéséhez. Megállapította, hogy a turizmus a magyar gazdaság számára fontos bevételi forrás, valamint reményét fejezte ki, hogy az új repülőjárat hozzájárul a jelenleg évente mintegy 480 ezer amerikai beutazó számának bővítéséhez.

Lendvai György, a Magyar Turisztikai Ügynökség észak-amerikai piacért felelős szakértője elmondta, hogy az előkészítés hosszút időt vett igénybe, és számos megfontolás nyomán hozta meg a döntést az amerikai légitársaság a járat indításáról. A járat az első időszakban nagy foglaltsággal közlekedik majd.

A szakember rámutatott, hogy amennyiben az utasszám igazolja a várakozásokat, az ösztönző lehet más nagy amerikai légitársaságoknak, hogy újabb közvetlen járatok induljanak Budapestre az Egyesült Államok további városaiból. Hozzátette: a most elindult a közvetlen repülőjárat komoly lehetőség az Egyesült Államokból érkező turisták számának növelésére azáltal is, hogy az ékezők Budapesten eltöltött néhány napot követően ott szállhatnak a Dunán közlekedő nemzetközi folyami túrahajóra.

A Boeing 787-es Dreamliner 234 utasüléséből 231 foglalt volt az első Philadelphia-Budapest járaton, az utaskísérők között pedig két magyar volt.

Az első járat minden utasa ajándékot kapott: Rubik-kockát és Magyarországról, valamint Budapestről szóló tájékoztató kiadványt, az indulás alkalmával tartott ünnepségen magyar néptáncosok is felléptek.

A repülőgépet búcsúztató ünnepséget az American Airlines és Philadelphia nemzetközi repülőtere szervezte együttműködve a New York-i Liszt Intézettel, Magyarország washingtoni nagykövetségével és a képviselet külgazdasági szakdiplomatáival, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Tulipán Foundationnel, valamint Schwarcz Edit, Pennsylvania államban működő magyar tiszteletbeli konzullal.

Az American Airlines a budapestivel egy idővel indította prágai járatát is a nyári szezonra.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....