Magyar Nagydíj

Magyar Nagydíj - Elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség

2019.08.06.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) szakemberei elégedetten és pozitívan értékelték a vasárnap véget ért 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

"Valójában a szóbeli dicséretet már szombat este megkaptuk, de vasárnap ezt megismételték a FIA illetékesei, napokon belül pedig meg fog érkezni az írásbeli értékelés, amely a Hungaroringen elhangzottak alapján pozitív lesz" – nyilatkozott az MNASZ elnöke.

Oláh Gyárfás hangsúlyozta, hogy az MNASZ csaknem 500 fős sportszakmai csapata a korábbi évekhez hasonlóan az idén is helytállt a háromnapos versenyhétvégén, a pályabírók kiválóan végezték a munkájukat és a hazai szervezők is mindent megtettek azért, hogy jól szórakozzon az a 230 ezer néző, aki a hétvége során elutazott a mogyoródi pályához.

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen MTI/Illyés Tibor

"A magyar sportszakmának nemzetközileg is nagyon jó híre van, mi a sportszakmai csapatot folyamatosan képezzük, külföldre járnak más versenyeken segíteni, ez a továbbképzés és tapasztalat pedig nagyon jól meglátszik az itthon elvégzett munkájukon" - mondta az MNASZ elnöke. Oláh Gyárfás úgy fogalmazott, a Hungaroringre ellátogató szurkolók nem szoktak csalódni, ezért évről évre nő a mogyoródi F1-es futam nézőszáma.

"Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek megszakítás nélkül ilyen sok Forma-1-es futamot rendezhettek már" - tette hozzá a sportvezető.

Az MNASZ elnöke kiemelte az úgynevezett Future Stars programot, amelynek keretében a 34. Magyar Nagydíj előtt gyermekeket vittek fel a rajtrácsra, ahol személyesen találkozhattak a pilótákkal. "Ez nagyon fontos az utánpótlás-nevelés szempontjából, mert a hazai és a nemzetközi tapasztalatok szerint is az élmény hatására ezeknek a gyerekeknek a többsége a jövő autósportos nemzedékének tagja lesz, akár versenyzőként, akár sportbíróként, akár bármilyen más pozícióban a sportágon belül" – mondta Oláh Gyárfás.

A magyarországi Forma-1-es hétvégék jövőjét illetően az MNASZ elnöke úgy fogalmazott, bár Magyarországnak 2026-ig van élő szerződése a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, egy nagyobb beruházásra szükség lesz a Hungaroringen. "A szervezők a Hungaroringen mindig is nagy munkát fektettek abba, hogy jók legyenek ezek a hétvégék, de az egyértelmű, hogy egy nagyobb volumenű beruházást végre kell hajtani a pályán ahhoz, hogy a 2026 utáni időszakban is fel tudjuk venni a versenyt a többi rendezővel" - mondta a sportvezető.

A 34. Magyar Nagydíjat vasárnap a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a holland Max Verstappen (Red Bull) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) előtt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....