Forma 1

Magyar Nagydíj - Mogyoród felkészült a hétvégi versenyre

2014.07.24.

Akár százezren is érkezhetnek egyetlen napon a Forma-1-es Magyar Nagydíj csütörtöktől vasárnap délutánig zajló programjaira Mogyoródra, a vendégek fogadása számos feladatot ró a településre - mondta a Pest megyei nagyközség polgármestere csütörtökön az MTI-nek.

Babicz László (Fidesz-KDNP) előrebocsátotta: a Hungaroringen csaknem harminc éve zajló autóversenyekhez és egyéb "hangos" eseményekhez, illetve az ilyenkor szokásos vendégjáráshoz már hozzászokott a lakosság, de a zajterhelés még mindig gondot jelent. Mivel a versenypályán felbőgő motorok, a környék megnövekedett autós forgalma, illetve az éjszakai zenés rendezvények is erős hanghatással járnak, szeretnének a zajcsökkentésre megoldást találni.
 

Lewis Hamilton, a Mercedes csapat brit versenyzője érkezik a mogyoródi Hungaroringre a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj előkészületei során 2014. július 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd  

Hozzátette: a Forma -1-nek köszönhetően szerte a világban megismerték Mogyoród nevét, épp ezért most is mindent megtettek a vendégek magas színvonalú kiszolgálása érdekében. Településüzemeltető kft.-jük például a szokásosnál lényegesen több szeméttárolót helyezett el az utcákon, és gyakrabban ürítik őket, hiszen sokan gyalogosan közelítik meg a Hungaroringet. A kisebb útjavításokat a tavasz óta havonta ülésező szervezőbizottság döntéseinek megfelelően már korábban elvégezték.

A helyi és környékbeli polgárőrök közösen segítik a rendfenntartást - tájékoztatott Babicz László. Kitért arra is, hogy a utóbbi években a legtöbb vendég már nem a községben éjszakázik, a helyiek közül így egyre kevesebben tudnak szobát kiadni. Buszparkolónak is kisebb helyet különítettek el, mint korábban, mert sokan - például a németek - fapados járattal jönnek Budapestre, s már aznap vissza is repülnek, míg mások az egyre bővülő fővárosi szálláskínálatból válogatnak.

A Magyar Nagydíjra érkezőknek köszönhetően a verseny ideje alatt jelentősen nő az egész évben nyitva tartó mogyoródi boltok forgalma, míg a pályára kitelepülők száma stagnál.

Mogyoród önkormányzata a vendégéjszakákból 1-2 milliós bevételre számít, ennél nagyobb összeg fut majd be a jegyeladáshoz kapcsolódó iparűzési adóból. A Hungaroring Sport Zrt. a mogyoródi létesítmények után - a településen vállalkozást működtetőkhöz hasonlóan - építményadót is fizet, ennek összegéről a polgármester nem adott tájékoztatást, csak annyit mondott, hogy a település kasszájába tavaly összesen körülbelül 80 millió forintnyi építményadót fizettek be.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..