Forma 1 Magyar Nagydíj

Magyar Nagydíj - Telt ház és bevételi rekord a Hungaroringen

2023.07.23.

- Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.

A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt - beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett boxutca-látogató sétát - 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.

Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításról azt mondta, neki és a kollégáinak is jó érzés, hogy lezárultak a tárgyalások, és a továbbiakban már nem a megállapodás feltételéül szabott felújítással összefüggő előkészítő munka van terítéken.

Pilótaparádé a Hungaroringen július 23-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

"Ebből a szempontból természetesen megnyugtató, hogy a végére értünk, ugyanakkor a valódi munka csak most kezdődik" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató. Gyulay szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb Forma-1-es versenyt rendezni.

"Inkább úgy fogalmazok, hogy most teljesen más, mint korábban. Ezek a versenyhétvégék szinte négynapos fesztiválokká nőtték ki magukat, ráadásul a versenysorozat jogtulajdonosa óriási követelményrendszert állít fel, így sok mindennek kell megfelelni, sokkal több a munka, több emberre van szükség, és nyilván sokkal költségesebb is" - mondta, és hozzátette: "a jegyeket viszont el lehet adni, mi pedig abból élünk, így ebből a szempontból manapság könnyebb a rendezés."

A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig biztosan a programban marad.

A 38. Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol, a pole pozícióból Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit sztárja startolhat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....