Magyar Suzuki Zrt

A Magyar Suzuki a Judo Világbajnokság névadó főszponzora

2017.06.08.

Ünnepélyes sajtóeseményen jelentette be ma dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, hogy az idei Judo Világbajnokságot főszponzorként a Magyar Suzuki Zrt. támogatja. A sportág első budapesti világbajnokságát augusztus 28-ától szeptember 3-áig rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában. A szponzorációs támogatás részeként a Magyar Suzuki vezérigazgatója, Yoshinobu Abe 7 darab Suzuki gépkocsit adott át ünnepélyesen a sportolóknak, ezzel is segítve felkészülésüket a játékokra.

A kampánynyitó sajtóeseményen jelen volt Yoshinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója, Záhonyi Tamás, a Nemzetközi Judo Szövetség marketingvezetője, Dr. Kovács Antal, a Magyar Judo Szövetség alelnöke, valamint a világbajnokság leendő magyar főszereplői és felkészítő edzőik. A sajtótájékoztatót múlt héten a látványos Judo for the World! (Judo a világnak!) elnevezésű flashmob akció előzte meg: június 1-jén csütörtökön a Hősök terén 1000 judós 2017 postagalamb segítségével 2017 üzenetet indított el az ország számos pontjára és határainkon túlra.

Yoshinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója

„A névadó szponzori cím megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség is, amit a Magyar Suzuki lelkesen vállal fel. Cégfilozófiánk és -kultúránk sokban egyezik azzal, amit a judo képvisel: folytonos tanulás, koncentráció, felkészültég, kitartás és a verseny során mutatott őszinteség. A képzeletbeli tatamira lépve, többek között ez teszi a Magyar Suzukit is a legsikeresebb hazai autógyárrá. Bízom benne, hogy az átadott 7 darab Suzuki modellel is hozzájárulhatunk majd a válogatott judosok sikeres felkészüléséhez a világbajnokságra és az egyéb megmérettetésekre” – mondta Yoshinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a sajtóeseményen.

Tóth Krisztián (b), dr. Tóth László és Yoshinobu Abe

Egymillió dolláros pénzdíj a legjobbaknak - Ahogyan azt a világbajnokság tavaly októberi sajtótájékoztatóján Marius L. Vizer bejelentette: egymillió dolláros összdíjazás vár a budapesti verseny legjobbjaira. Mindez a nevezések számán is tükröződik, szinte bizonyos, hogy a magyarországi esemény túlszárnyalja a legutóbbi, asztanai világbajnokság indulói létszámát: a 2015-ös világbajnokságon 120 ország 729 judósa lépett tatamira.

Magyar csapathirdetés - Remekül szerepelnek a magyar judósok az év kiemelt nemzetközi versenyein, legutóbb, a jekatyeringurgi Grand Slam-tornán például egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a mieink mérlege. Bár a világbajnoki csapat gerince már kialakult, a hivatalos csapathirdetésre csak a hónap utolsó nagy nemzetközi versenye, a kínai Grand Prix eredményeinek ismeretében kerül majd sor. Minden ország nemenként kilenc-kilenc főt nevezhet az egyéni küzdelmekre, a rendező magyar csapat teljes létszámmal indul majd a küzdelmekben.

Záhonyi Tamás (j), dr. Tóth László és Yoshinobu Abe

Erős csapattal jönnek a japánok - A riói olimpia három aranyérmese – Ono Sohej, Baker Masu és Tacsimoto Haruka – különböző okok miatt kihagyja az idei vb-t, a Budapestre utazó fiatal japán csapatban így is „lesz” öt világbajnok, hét vb- és öt olimpiai érem: Takato Naohisza, Haga Rionoszuke, Kondo Ami és Nagasze Takanori olimpiai bronzérmes és világbajnok, Umeki Mami világbajnok, Haraszava Hiszajosi pedig olimpiai ezüstérmes a sportág őshazájából érkező együttesben.

Német szektor lesz a sportarénában - A Broadway Jegyirodában és az interneten már megvásárolhatóak a belépők az augusztus 28-án kezdődő budapesti Judo Világbajnokságra. Az esemény iránti fokozott érdeklődést jelzi, hogy az egyes nemzeti szövetségek tömbökben vásárolják fel a jegyeket, a német küldöttség például a világbajnokság egész hetére egy teljes szektort bérelt saját szurkolóiknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....