kerékpárlopás

Magyarok fogták meg a milliós bringákra utazó románokat

2021.06.06.

Kétségbeesett német sértett, Olaszországból eltulajdonított, milliókat érő kerékpárok, gyorsan reagáló magyar rendőrök – dióhéjban egy sikeresen végződött ügy.

Egy német férfi tett bejelentést a 112-es segélyhívón keresztül 2021. június 4-én délután arról, hogy egy olaszországi településről ellopták két, körülbelül 10 ezer euró értékű kerékpárját. A tulajdonos a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja munkatársának elmondta továbbá, hogy tudomása van arról, hogy a bicikliket a dél-alföldi megye határszakaszán keresztül, valószínűleg Romániába akarják vinni.

Ennek köszönhetően a Nagylaki közúti határátkelőhelyen a rendőrök 15 óra 10 perckor megállítottak egy gépkocsit, amiben három román férfi utazott. A jármű rakterében, egy matraccal letakarva a rendőrök nemcsak a szóban forgó két ellopott biciklit, hanem további három, értékes – feltehetően szintén lopott - kerékpárt is találtak. Azok mindegyikét lefoglalták, míg a három román állampolgárt előállították a Makói Rendőrkapitányságra.

Az ügyben pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást folytató Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a kerékpárok milyen módon kerülhettek a három személyhez  - írja a police.hu.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....