Peugeot

Magyarországon is digitalizálódik Peugeot márka

2020.05.30.

Egymás után nyitja meg Európa országaiban online márkakereskedéseit a Peugeot. Az internetes felületen keresztül az autóvásárlás összes szokásos és szükséges lépése elvégezhető.

Bár egyes európai piacokon ismét kinyitottak a Peugeot márkakereskedései, a legtöbb országban továbbra is távolságtartásra kéri ügyfeleit a márka. Az otthon maradás azonban nem jelenti azt, hogy ne vásárolhatnának új autót, ezért a Peugeot kidolgozott, és legnagyobb európai piacain be is vezetett egy komplex online kereskedelmi rendszert. Ezen keresztül az ügyfelek a konfigurálástól kezdve a használt autó beszámításán át a biztosítás megkötéséig végig lépdelhetnek az autóvásárlás fázisain, anélkül, hogy kitennék a lábunkat az utcára, majd végül otthonukban vehetik át vadonatúj Peugeot-jukat.

Habár a Peugeot webes autószalonja most, az egész világot érintő egészségügyi válságban nyer igazi jelentőséget, a márka valójában már 2017-ben elkezdte kiépíteni az online autóértékesítési rendszert. Noha a virtuális bemutatóterem ma még csak néhány országban üzemel, az itt szerzett tapasztalatokból egész Európa profitálhat majd, amikor a Peugeot széles körben bevezeti a rendszert. Ezért érdemes megismerni a folyamatot, hiszen néhány év múlva talán mi is így vásárolunk majd autót – nem azért, mert muszáj, hanem mert kényelmes és hatékony.

A folyamat a konfigurálással kezdődik, amely már ismerős lehet a kibertérben magabiztosan mozgó ügyfelek számára. Az érdeklődők kiválaszthatják az igényeiknek megfelelő modellt, felszereltségi szintet, motort és sebességváltót, színt és belső kidolgozást, valamint szemezgethetnek az opciós funkciók, tartozékok és szolgáltatások közül. Alternatívaként a raktáron lévő autók közül is rendelhetnek az érdeklődők.

Ezt követően, ahogy azt egy márkakereskedésben is tennék, nem csak áttekinthetik a finanszírozási lehetőségeket, de a hitelképességi vizsgálatot is elvégezhetik a felületen. Piactól függően innovatív pénzügyi csomagok állnak rendelkezésükre, és természetesen az igényeiknek megfelelő biztosításokat, asszisztencia és karbantartási szolgáltatásokat is kiválaszthatják. A Peugeot a használt autók beszámításáról sem feledkezett meg, egy kérdőívet kitöltve felmérik az ügyfél meglévő gépkocsijának értékét.

Minden adat birtokában a rendszer tájékoztatja az ügyfelet az átadás várható időpontjáról. Ezt követően már csak hivatalossá kell tenni a megrendelést, és várni az új Peugeot érkezését. Normál esetben a márkakereskedésben vehetnék át autót, ám a cég alkalmazkodott a különleges helyzethez: a márka munkatársai házhoz szállítják, és a mindenkori helyi előírásokat maximálisan betartva adják át a gépkocsit új tulajdonosának, illetve használtautó-beszámítás esetén az ügyfél régi járművét is átveszik.

A márka franciaországi internetes kereskedése, a Peugeot Store mindössze két héttel az április 20-i indítást követően máris komoly eredményeket mutathatott fel. Május első hétvégéjén, 48 óra alatt 14 ezer látogatót fogadott az oldal, és minden hetedik látogató ki is választott magának egy autót. Több mint 70 megrendelést adtak le vagy kezdeményeztek, ezek egyharmadát finanszírozással.

A Peugeot online márkakereskedései jelenleg csak Európa nagyobb piacain működnek, ám a magyar importőr is az internetes ügyintésére helyezi a hangsúlyt. Az új autót keresők számára online is elérhetővé tették a legvonzóbb készletes ajánlatokat, akár ezekre, akár tetszőleges konfigurációkra is egyetlen gombnyomással lehet már online ajánlatot kérni.

A szervizszolgáltatások digitalizációjában a Peugeot elsők között van a piacon. Az interaktív online-szervizidőpont-foglaló rendszerben egy gombnyomásra lekérdezhetők a Peugeot márkaszervizek szabad szervizidőpontjai. Az ügyfél által választott szolgáltatások és igények, valamint a megadott adatok, modell, motorizáció és km-óra állás azonnal betöltődnek a kiválasztott márkaszerviz munkafelvételi naplójába, és a foglalást a rendszer azonnal visszaigazolja. 

A műszaki platformmal interaktív összeköttetésben lévő, intelligens online szervizdíj-kalkulátor a gépjármű típusa és a motorizáció vagy az alvázszám alapján automatikusan kiszámítja a kiválasztott szervizbeavatkozás költségét, sőt bizonyos műveleteknél több javaslatot is kínál.  A szintén interaktív Videocheck szolgáltatás a szervizelés alatt álló gépjárművön előre nem látható, ám szakmailag indokolt plusz műveletek gyors elbírálására fejlesztett online rendszer. Az ügyfél nemcsak szakmai magyarázatot és részletes árajánlatot kap a márkaszerviztől, hanem a problémás területről készített videofelvételt is, mely segíti döntését.. Az ügyfelek számára a legtöbb kereskedés kínál hozom-viszem szolgáltatást is, így a szervizelés akár teljes mértékben otthonról is intézhető.

A Peugeot magyarországi honlapján élő chat szolgáltatást is üzemeltet, melynek lényege hogy 8 és 22 óra között élő operátor válaszol a márkával kapcsolatos kérdésekre, szükség esetén továbbítja azokat az illetékes szakembereknek vagy márkakereskedőknek. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....