magyar-osztrák

Májusra halasztották a Fertő-kerülő túrát

2021.03.16.

A megszokott téli időpont helyett május 28-án rendezik meg idén a 10. jubileumi Burgenland Extrem teljesítménytúrát. A Fertő tó körüli, 24 órás sportesemény idén csökkentett létszámmal és repülőrajttal indul majd, az előkészületek már zajlanak - írja az orf.at          

A tavalyi alkalommal több mint 7.000 regisztrált résztvevő teljesítette gyalog vagy futva a 120 kilométeres „klasszikus“ távot, vagy indult valamelyik betétszakaszon. A szervezők idénre felezni kényszerültek a mezőnyt: a járványhelyzet miatt, a lehető legbiztonságosabban szeretnénk megrendezni a közép-európai teljesítménytúrázók egyik kedvenc programját, így 3.500-4.000 regisztrációt fogadnak idén.

Illusztráció: www.neusiedleramsee.at

Szintén a fertőzésveszély megelőzése érdekében nem lesz hajnalban közös start, hanem repülőrajtot vesz majd a túra. A megszokott starthelyen egyórás időablak áll majd rendelkezésre a túrázóknak, hogy útnak induljanak, és a frissítőpontok többségénél sem lehet majd nagyobb csoportoknak időzniük.

Jó hír viszont, hogy az útvonal a tervek szerint változatlanul körül öleli a Fertő tavat, Ausztriából Magyarországra, majd vissza Ausztriába vezet a túrázók útja. Ez különösen fontos volt a szervezők számára, mert így a túra egyik legfőbb üzenete, a határokon átnyúló nélküli és összetartozás a jubileumi alkalommal is megvalósul.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....