Mercedes-Benz Hungaria Kft.

Májustól három műszakban termel a kecskeméti Mercedes-gyár

2014.03.18.

A B- és a CLA-osztály iránti nagy kereslet miatt indítják be a harmadik műszakot.

„A termékeink iránt nagy keresletnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár májustól a nap 24 órájában, azaz három műszakban fog autót gyártani. Az elmúlt hónapokban minden lehetséges műszakmodellt megvizsgáltunk, és végül arra a döntésre jutottunk, hogy az előre forgó három műszakos modell a legmegfelelőbb az optimális termelés számára.“ - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kompaktautó generáció gyártása az A-, B-, CLA- és GLA-osztályokkal a rastatti és kecskeméti üzemekben továbbra is teljes erőbedobással folyik. Kecskeméten a B- és CLA-osztályokat gyártják, ez utóbbi modell kizárólag a magyarországi üzemben készül. A nagy kereslet miatt az elmúlt évben mindkét gyár több szombati napon is termelt. Ez a rugalmas, szorosan a piaci igényekhez igazodó üzemeltetés – függetlenül a kecskeméti harmadik műszak bevezetésétől – az idei évben is tovább folytatódik.

A kecskeméti gyár a rastatti üzemmel közösen együttműködve gyártja a Mercedes-Benz új kompakt-autó generációjának modelljeit. A közös gyártás lehetőséget ad a két üzem gyártókapacitás-kihasználtságának rugalmas és optimális irányítására.

A kecskeméti gyárat kevesebb, mint 4 évvel a 2008. nyarán történt helyszínválasztást követően 2012. márciusában adták át, és azóta a legmodernebb és környezetbarát technológia segítségével gyártja a rastatti gyárral együtt a B-osztályt. 2013. január óta kizárólag Kecskeméten készül - második modellként - az új négyajtós kompakt CLA kupé, amely innen jut el a vevőkhöz a világ minden tájára. 2013-ban Kecskeméten több mint 109 ezer jármű készült. 

Az időközben több mint 3000 magyar munkavállalót foglalkoztató gyár ismét a régió legvonzóbb munkáltatója lett a legfrissebb kutatások szerint – nem utolsósorban köszönhető ez a gyár munkatársainak magas fokú szakképzettségének, valamint annak az úttörő kezdeményezésnek is, hogy a vállalat magyar partnerekkel közösen, német mintára meghonosította a duális szakképzést és a duális főiskolai képzést. A kecskeméti régió hosszú távú erősödése és a magyar járműipar központjaként történő megszilárdulása volt a célja azon stratégiai partnerségi megállapodásnak, amelyet a Daimler AG 2012-ben a Magyar Kormánnyal írt alá.

Az új Mercedes-Benz kompaktautó-generáció továbbra is igen keresett a vevők körében: februárban a Mercedes-Benz 28.211 járművet adott el az A-, B- és CLA-osztályokból, ez egy negyeddel több, mint az előző év hasonló időszakának darabszáma (+27,4 %). Az év eleje óta 55409 ügyfél választott Mercedes-Benz kompaktautót (+29,7 %). További növekedés várható a negyedik kompaktmodell piaci bevezetésének köszönhetően: a GLA március 15-étől már elérhető a piacokon. Már a tavalyi évben is rekord eredményeket könyvelhetett el a Mercedes-Benz a kompaktautók eladásának kapcsán: Összesen 371.399 vevő választotta a csillagos kompaktmodellek egyikét (+ 64,0 % többen, mint 2012-ben). Az A- és B-osztályok mellett a négyajtós CLA kupé is nagyszerű fogadtatásnak örvend. Első sorban az A- és CLA-osztályokkal nyitott a márka új ügyfelek felé: minden második ilyen modellt vásárolt Mercedes-ügyfél korábban más autógyártók termékét vezette.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....
2026.09.05
A Hormuzi-szoros újranyitása és szabad forgalma továbbra is háborús vita tárgya, így a kereskedelmi....
2026.09.05
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere....
2026.09.05
Nem minden mestermű kerül múzeumba. Néhány az útra születik. Ezt a gondolatot kelti életre....