motorgyártás

Már gyártják az elektromos motorokat a Mercedes erdélyi üzemében

2025.10.14.

Elkezdődött az elektromos motorok gyártása a Mercedes-Benz szászsebesi (Sebes) üzemében - írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

A gyártósor egy új, 30 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban kapott helyet, a felavatásán jelen volt Ilie Bolojan román miniszterelnök is. A Merdeces-Benz tulajdonában levő Star Assembly SRL a kizárólag elektromos meghajtású GLC modell számára gyárt motorokat. A beruházás értékét a vállalat nem hozta nyilvánosságra. Mostanáig a Fehér megyei üzemben főleg kapcsolószekrényeket szereltek össze.

Az elektromos motorok gyártásának beindítása "egy fontos szakasz a Star Assembly számára a konvencionális alkotóelemekről az elektromosokra való átállásban, és megerősíti a Mercedes-Benz elkötelezettségét a helyi munkaerő és a régió jövőbeli fejlődése felé" - közölte a vállalat.

A 2013-ban alapított Star Assembly a harmadik legnagyobb romániai exportőr. A cég tavaly 1500 főt foglalkoztatott, és 2,143 milliárd lej (165 milliárd forint) árbevétel mellett 66,879 millió lej (5,15 milliárd forint) adózás előtti eredményt ért el.

A Mercedes-Benznek még egy vállalata van Romániában, a kudzsiri (Cugir) Star Transmission.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....