Energiaügyi Minisztérium

Már több mint száz elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek állami támogatást

2025.07.09.

A vidéki villanykutak létesítésében gondolkodó üzemeltetők június végéig nyújthatták be pályázataikat. A program 28 milliárd forintos keretösszegének mintegy negyedére érkezett be kérelem – árulta el az Energiaügyi Minisztérium.

Ha az öt jelentkező mindegyike sikerrel jár, összesen 103 helyszínen telepíthetnek a lendületesen gyarapodó hazai zöldflotta kiszolgálásra alkalmas, korszerű e-töltőket. A hálózat bővítése közelebb visz az országos lefedettség eléréséhez, kényelmesebbé, vonzóbbá teszi a tiszta és csendes gépkocsik használatát.

A tavaly novemberben indult pályázat a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra további kiépítését ösztönzi. Az elektromos töltőállomás üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forintot igényelhettek fejlesztéseik megvalósításához. Az alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelhez a projekt költségvetésének legalább 10 százalékát kitevő önrész is szükséges.

A programba jelentkezőknek a töltőhálózat fehér foltjainak felszámolása érdekében legalább egy e-töltőállomás létesítését kellett vállalniuk a kevésbé ellátott járások valamelyikében. A június végi határidőig öt cég (a Tea Mobilitás Kft., a Szélmalom Benzinkút Kft., az Electron Holding Zrt., a MOL Nyrt. és az Emobility Solutions Kft.) nyújtott be kérelmet együttesen 6,5 milliárd forint értékben. Az elbírálást követően 2026. január végéig kell megkötni a kölcsönszerződéseket a nyertesekkel. A fennmaradó forrást az Energiaügyi Minisztérium egyéb pályázati konstrukcióban tervezi hasznosítani.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Energiaügyi Minisztérium

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....