Kia Optima Sportswagon

Maradjunk optimisták! – Kia Optima SW GT-Line teszt

2019.09.16.

Már első bemutatásakor bebizonyította a Kia Optima, hogy sikerült elérni a német versenytársakat, és most apróbb frissítésekkel, új motorral igyekeznek biztosítani helyüket. Nézzük, mi változott!

2019-re oda jutottunk, hogy pont egy koreai kombi világít rá, mennyire fognak hiányozni a hagyományos felső-középkategóriás autók. A hagyományos itt most többértelmű: elsősorban a kasztni változatra gondolok, hiszen ez a méretosztály még masszívan a szedánokra és kombikra épít, amik ezekben az SUV-k által dominált időkben üdítőek a szemnek és a léleknek.

Másodsorban az árrétegre gondolok a hagyományos kifejezéssel, hiszen amíg az olyan klasszikus versenyzők eladási számai hanyatlanak, mint a Mondeo, a Talisman vagy az Insignia, addig a prémium szegmens felső-középkategóriásai továbbra is virágoznak, szóval őket még nem érte el ez a nagy leépítési hullám. Persze valahol érthető, ha egy autógyártó nem akar már több fejlesztési költséget fektetni egy kihaló piaci igénybe, úgyhogy addig élvezzük ezt az élményt, ameddig még lehet. Nos, tesztalanyomban ez könnyen ment.

Tulajdonképpen már a 2015-ös bemutatásakor felzárkózott versenytársaihoz a Kia Optima. Tud mindent, amit ma elvárhatunk egy valamire való presztízsértékkel rendelkező csúcsmodelltől: vonzó, magabiztosságot sugárzó, kényelmes, tágas, erős, lapos, modern, noha utasterében konzervatív, de mindenképp biztonságos, jó vezetni és nem mellesleg megfizethető szinten hozza a minimális luxust. Egyszerre tud családi igásló és nyugodt céges cirkáló lenni. Nem hangzik rosszul, igaz?

A felzárkózás olyan jól sikerült, hogy a modellfrissítésre már nem is görcsöltek rá nagyon. Mit sem öregedett a formavilág, úgyhogy csak néhol nyúltak hozzá az Optima külsejéhez. Újak például az első és hátsó lámpák rajzolatai, a lökhárítókat pedig még befogadhatóbbá formázták. A GT-Line esetében például új fényes fekete légbeömlő ívek morcosítják az orrot, míg hátul masszív diffúzor jelzi, hogy ez nem az alapmodell. Nincs min meglepődni, a Hyundai-Kia európai formatervezői Németországban nevelkedtek, ahol az autósport épp annyira a kultúra része, mint nálunk a foci.

A legnagyobb újdonságot a WLTP normákhoz igazított, 1,6 literes motorpáros jelenti. Míg az egyik dízel, addig a másik benzines – most utóbbit próbáltam, ami nyilván jobban is illett a GT-Line sportosságához a maga 180 lóerejével. Először csalódást okozott a városi fogyasztásával, amit nem sikerült 9 liter alá lenyomni, viszont később megmutatta, hogy ha kinyújthatja a lábát autópályán, ahová igazán való, akkor tud ám 7,3 litert is, ami egy ekkora, és ilyen erős kombitól nem rossz érték, a 7-fokozatú duplakuplungos automata pedig továbbra is zseniális.

Persze jogosan mondhatjuk, hogy mit akarunk egy ekkora autóval a sűrűjében, és bizony a meglepően megbízható sávban tartó, szinte fél-önvezető rendszer is arra utal, hogy nagy távokra lett tervezve az Optima, viszont vannak versenytársak, akik képesek gazdaságosabbak lenni városban, benzines részecskeszűrő ide vagy oda. Ráadásul ebben az árkategóriában máshol nem kapunk ennyire jó minőségű 360-fokos kameraképet.

Már három éve, hogy volt szerencsém tesztelni egy megszólalásig hasonló Optima SW-t, és érdekes módon akkoriban még nem hatott ennyire korosnak az infotainment rendszer. Noha előnyére változott például a kormány, és biztos vagyok benne, hogy javult valamennyit az amúgy is nagyszerű anyagminőség, de én továbbra sem értem – már a Ceednél is említettem –, hogy miért nem költenek már kiáék egy modernebb szórakoztató elektronikára. Hiszen az egy dolog, hogy például gyorsan képes okostelefont csatlakoztatni, de ez a felbontás mára elavultnak hat és a navigációt is érdemes lenne leváltani.



Ettől függetlenül továbbra is ez az egyik kedvenc utasterem. Már az üléspozícióban érezni, hogy átgondolt, szántak időt a fejlesztésre, hiszen annak ellenére is kilátni, hogy laposan fekszünk az elképesztően jó oldaltartású ülésekben. Körülvesz minket, mint egy bástya, miközben az európai szemnek is jóleső vízszintes vonalak húzódnak keresztül az utasteren.

Hiába volt közel 15 ezer kilométer a tesztautóban, a kabin ugyanolyan reccsenés-mentes tudott maradni. És nem csak ez, de a nagyszerű anyaghasználat, és a finoman kattanó gombok is a minőségi összeszerelés érzetét adják. Persze 11,3 millióért már pont ezt is várhatjuk el, ennyibe kerül ugyanis akciósan az Optima GT-Line kombi változata, ami remélem, hogy még sokáig köztünk lesz, és legalább a Kiánál nem gondolkoznak azon, hogy itt hagyják ezt a nagyszerű szegmenst néhány újabb emelt hasmagasságú modellért.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....