porscheforever

Márpedig létezik erdőjáró Porsche 911!

2016.01.27.

Többnyire a Porsche pályaversenyeken aratott sikereitől hangos a sajtó, ám a vérbeli rajongók tudják, hogy az úttalan utakon is szívesen mérkőznek a zuffenhauseni márka versenyautói. Most versenyen kívül is láthatunk egy ritkaságot az erdő mélyén.

Először természetesen a Dakaron induló 959 ugrik be mindenkinek, ha a Porsche és a rali szavakat egymás mellett említik, vagy a korábbi 911 4×4, gyári kódján a 953. Mindkettő nagyszerű versenyautónak bizonyult, nem véletlen, hogy rengetegen rajonganak értük. Néhányan olyan messzire mennek, hogy saját terepes 911-et építenek maguknak. Így tett Leh Keen is, aki az amerikai sportautó bajnokság futamairól lehet ismerős, ahol az Alex Job Racing Porsche 911-esét vezette.

Persze túlságosan azért nem meglepő, hogy egy pályaversenyző hobbiként a terepen is szeret száguldozni. Szóval szabadidejében szépen építgette álmai Porsche járművét, amellyel – saját szavaival élve – „bárhová elmehet”. A videót látva kétség sem férhet hozzá, hogy jó munkát végzett, ugyanis az 1981-es évjáratú 911 SC-ből egy látványos „terepjárót” készített, amely az erdei gázlókon átrohanva, vígan fröcsköli össze a környék élővilágát. Tökéletes kikapcsolódás néhány percre elmerülni a látványban!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....