Maserati

Maserati Napok a Hegyvidék Bevásárlóközpontban

2013.09.28.

A tízéves jubileumát ünneplő Design Hét Budapest idén egy exkluzív programmal várja az autók szerelmeseit.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A rendezvény házigazdája Balassa László szerint a kiállított autóknak helyet adó bevásárlóközpont azzal a küldetéssel nyitott meg egy éve, hogy kínálatával a megfizethető különlegességek központja és a magas minőségű szolgáltatások otthona legyen. Ennek az ars poeticának megfelelően adott volt a lehetőség - mivel a rendezvény díszvendége Olaszország - hogy a kiállított Maseratikkal a forma, az egyediség és a műszaki hagyomány iránt érdeklődők testközelből megtekintsék, sőt szeptember 29-ig a délutáni órákban akár még bele is ülhessenek a szigonyos autócsodákba.

A főbejáratnál a hatodik generációs Quattroporte tekintete fogadja az odalátogatókat, ami a modenai márkának jelenlegi legerősebb, legkönnyebb és legtakarékosabb limuzinja. Az orrában a Ferrari maranellói gyárában készült V8-as, 3,8 literes, biturbós, 530 lóerős blokkal és a hozzákapcsolt ZF 8 fokozatú váltóval.

Az autó belterében pedig – nem meglepő módon – fényűző pompa és kifogástalan minőségű kidolgozottság fogadja a sofőrt és három utasát. Antal Pétertől a márka magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy Sophia Loren minden nyilvános szereplésekor egy ilyen autóval jelenik meg.

Antal Péter a Maserati Wallis ügyvezető igazgatója

További két modell is megtekinthető még az aulában (egy GranTurismo és egy GranCabrio) és így a jelenlegi öt modellből álló portfólióból már hárommal adott a lehetőség az ismerkedésre. Előbbi a Quattroportéval azonos műszaki alapokra épül, csupán más motorral szerelt, utóbbi pedig kvalitásainak köszönhetően a Top Gear 2010. év cabrio-díjának győztese. Mindkét modellben 4700 köbcentiméteres V8-as aggregát teljesít szolgálatot, azonban a nyitott tetejű S kivitelének köszönhetően 20 lóerővel többre képes (460 LE) kupé testvéréhez képest.

Az említett öttagú család két legújabb példánya közül a Ghibli már úton van Budapest felé, viszont a Levante nevet viselő szabadidő-autóra még várni kell az év végéig. A klasszikus olasz dizájn ezekben a modellekben már 3,0 literes, 275 lóerős dízelmotorral és Q4 összkerék-meghajtással is konfigurálható lesz.

Balassa László a Hegyvidék Bevásárlóközpont igazgatója és az esemény házigazdája

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..