Szlovákia

Másvalaki helyett akarta megírni az autósiskolás tesztet, csúnya lebukás lett a vége

2025.12.08.

A pozsonyi rendőrség december 3-án, szerdán egy közlekedési szabályokból tartott elméleti vizsga során leplezett le egy dél-koreai férfit, aki egy másik személy nevében akarta teljesíteni a tesztet - írja a parameter.sk.

Az ügyben a rendőrség illetékes egysége indított eljárást – közölték a rendőrök a közösségi oldalakon.

A hatóság tájékoztatása szerint a rendőr azonosítási ellenőrzést végzett, és a számítógép előtt ülő férfi arcát összehasonlította a rendszerben szereplő fényképpel. Ekkor derült ki, hogy nem az a személy jelent meg a vizsgán, akinek az okmányai a helyszínen voltak, és akinek a vezetéstől való eltiltás miatt kötelező volt újravizsgáznia.

A férfit ezt követően előállították az illetékes rendőrőrsre, ahol kiderült: a valódi jelentkező már kétszer sikertelenül próbálta letenni a vizsgát, ezért megkérte ismerősét, hogy a nevében teljesítse a tesztet.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....