Volkswagen

Még álcázva, de már látható az új Volkswagen Passat

2023.07.26.

Nagyobb, jobb anyagokból építkező és kényelmesebb lesz a Passat kilencedik generációja a Volkswagen szerint, amit most néhány álcázott gyári fotón is megmutattak.

Az álcázó matricák ellenére is jól látszik, hogy a Passat Variant - hiszen már csak kombiként lesz elérhető - is örökli a Volkswagen új formanyelvét, a gömbölyűbb vonalakkal, nagyobb hűtőráccsal az orr részen, és persze az elől-hátul összekötött fényszórókkal. 14 centiméterrel lesz hosszabb elődjénél, ennek köszönhetően 5 cm-t nő a hátsó lábtér, míg a csomagtartó 690-1920 literes lehet, attól függően, hogy a hátsó üléssor döntve van-e. Köszönhetően az MQB Evo padlólemeznek, az összes új vezetéstámogató rendszert megkapja, csakúgy, mint a közeli rokon Skoda Superb új generációja.

Motorkínálatában lesz, benzines, dízel, mild hybrid és plug-in hybrid is. Utóbbi valószínűleg az új 1,5 literes TSI Evo2 motort kombinálja majd egy elektromotorral, amik 201 lóerő rendszerteljesítményre képesek együtt, például az új Tiguanban. Köszönhetően a nagyobb, 18,5 kWh-s akkumulátorcsomagnak, akár 100 km-es elektromos hatótávot is ígérnek neki, és a megszokott AC töltés mellett akár a DC töltést is támogatja majd. Ezeken felül sokat dolgoztak a futóművön, a kaszni merevségén a fejlesztők, hiszen a Passat még egy olyan modell, aminél a vezetés örömét keresik a vásárlók. Teljes valójában augusztusban debütálhat a Passat, míg a kereskedésekbe 2024 első negyedévében érkezhet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....