Bugatti Chiron

Még keményebb Bugatti Chiron érkezett

2020.03.27.

Igen, még a világ egyik legkomolyabb autója is lehet erősebb, potensebb, keményebb. Íme a Bugatti Chiron Pur Sport, amit leginkább a versenypályákra terveztek.



Noha úgy tűnhet, hogy a Bugattinak mindössze egyetlen modellje van, igazából annyi alváltozat készül belőle, hogy van mivel lefoglalni magukat a mérnököknek. Megannyi egyedi változathoz csatlakozik most a Chiron Pur Sport, ami valódi „driver’s car”-nak ígérkezik, még a francia gyár szerint is. A hajtás maradt ugyanaz. Naná, mégis mit kéne változtatni egy 1479 lóerős, 8,0 literes, négyturbós W16-os motoron? Amit viszont módosítottak, az az aerodinamika, a tömegcsökkentés, és a felfüggesztés. Ezek korántsem elhanyagolható változások, sőt, legtöbbször többet érnék néhány extra lóerőnél.

15%-kal rövidítették a váltó áttételezést, hogy még hamarabb kapjunk azt a temérdek erőt a nyakunkba. 65%-kal keményebbek az első rugók, és 33%-kal a hátsók, az adaptív csillapítást is inkább pályázáshoz hangolták, nem a hosszútávú autózáshoz. Már csak az új Aero felniknek is köszönhetően 16 kg-ot nyertek a tömegből, de könnyebbek még a féktárcsák is, így összesen 19 kilót nyertek. Új légterelők az orron, és nagyobb diffúzor a faron – mind azon dolgozik, hogy növelje a leszorítóerőt, az 1,9 méteres szárnyról nem is beszélve. Mindössze 16 darab készül majd a Chiron Pur Sportból, nem jelentéktelen 3,55 millió dollárért akár a miénk is lehet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....