Autoliv

Megállapodás született az Autolivnél a bérek emeléséről

2016.04.08.

Megállapodott csütörtökön a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. vezetése és a munkavállalókat tömörítő Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi képviselete a bérek emeléséről.

A közleményben emlékeztetnek: a gépjármű utasvédelmi berendezéseket gyártó Autoliv cégcsoport magyar vállalatánál március 31-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók, és az ezt követő időszakban a tárgyalások eredményre vezettek.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi elnöke, Marsitsné Horváth Marianna az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a cég direkt állományában (gyártósoron) dolgozók tíz százalékos béremelést kapnak január 1-jéig visszamenőleg. Az indirekt (kiszolgáló tevékenységet végző) fizikai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, amit kiegészítenek számukra 13. havi fizetéssel és 78 ezer forint üdülési pénzzel. 

A raktárban dolgozók öt százalékos béremelést, üdülési pénzt, valamint 13. havi fizetést kapnak. Az irodai dolgozók négy százalékos béremelést kapnak, valamint két részletben 13. havi fizetést. 

A sopronkövesdi gyárban március 24-én alakult sztrájkbizottság, miután az érdekképviselet elfogadhatatlannak tartotta a vállalat vezetésének 2,5 százalékos béremelési javaslatát.

Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon, jelenleg a Nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb autóipari beszállítója, 2400 embert foglalkoztat.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....