beruházás

Megállapodást kötött az INA a rijekai finomító felújításának első fázisáról

2016.11.10.

A rijekai finomító felújításának első fázisáról, a késleltetett kokszoló előkészítéséről, mérnöki és tervezői tevékenységéről (FEED) írt alá csütörtökön megállapodást az INA horvát olajipari vállalat és a spanyol Tecnicas Reunidas vállalat Rijekában - közölte az INA az MTI-vel.

A közleményben idézik Áldott Zoltánt, az INA igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta: a szerződés aláírása fontos lépés volt a fő projekt, a rijekai nehézfém feldolgozó üzem teljes megépítéséhez. 
A 3 milliárd kunás (valamivel több mint 120 milliárd forint)  beruházás nemcsak az INA történelmének legnagyobb befektetése, hanem a valaha volt legnagyobb befektetés is Horvátországban - tette hozzá. 

"Célunk, hogy jelentősen javítsunk a rijekai finomító piaci helyzetén és versenyképességén regionális és európai szinten, így az első fázisban 200 millió kunát (8 milliárd forint) fektetünk be" - közölte Áldott Zoltán. Hozzátette: a teljes projekt megvalósításához számítanak a részvényesek támogatására is, hogy biztosítani tudják a horvát olajipari vállalat további fejlődését. 

Az aláíráson részt vett Slaven Dobrovic horvát környezetvédelmi és energetikai miniszter is.
A tárcavezető a közlemény szerint elmondta: ahhoz, hogy a rijekai finomító sikeresen tudjon működni a legmagasabb technológiai és ökológiai előírásokkal összhangban, további befektetésekre van szükség. Ezért ez a beruházás elkerülhetetlen volt a rijekai finomító versenyképességének növelése érdekében. 
A projekt megmutatja, hogy a tervezett nehéztermék feldolgozó üzem és a kísérő üzemek hogyan illeszkednek bele a már meglévő finomítói rendszerbe. A késleltetett kokszoló mellett épül egy új kikötő, egy zárt koksz raktár, valamint trafóállomás és távvezeték is, emellett a meglévő létesítményeket fel kell újítani. Az INA eddig 40 millió kunát fektetett a projektbe és megszerezte az építési engedélyt az új üzemhez - áll a közleményben.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....